Tag Archives: SZIN

2013-ra lezárul a SZIN-es akta

A Szegedi Ifjúsági Napokon az augusztus 20-i ingyenes 0. nappal együtt összesen 83 ezer fesztiválozó volt jelen. Hetijegyekből a tavalyi évhez képest 50 %-kal többet vásároltak, a napijegyekből pedig dupla annyi kelt

Reményt adni – ez a feladat – Ákos-interjú

Több mint 200 ezren voltak kíváncsiak Ákos 2084-turnéjára. A nagy fesztiválok mellett kisebb helyszíneken is sok ezres tömeget mozgatott meg a modern hatásokat és a nyolcvanas évek zenei irányzatait ötvöző koncertsorozat. A

SZINesre sikerült a Szegedi Ifjúsági Napok 3. napja is

Sikerrel zárult a Szegedi Ifjúsági Napok 3. napja is, mely újabb nagy fellépőkkel, fergeteges hangulatú koncertekkel és változatos programokkal várta az érdeklődőket az Újszegedi Partfürdőre.  A kora délutántól kezdődő koncertek sokféle zenei

Ákos tarolt a SZIN-en!

A Szegedi Ifjúsági Napok 2. napján közel 17.000 fesztiválozó látogatott el az Újszegedi Partfürdőre, hogy idén is átélhesse a felejthetetlen SZIN élményt. Az este legjobban várt fellépője kétség kívül Ákos volt, aki

„Valami véget ért” – Ákos – 2084

Szegeden a SZIN-en zárult a több mint egy évet felölelő 2084 turné, amelyre ország határokon belül és túl 200 ezernél is többen voltak kíváncsiak. Azonban a búcsú nem végleges: ősszel érkezik a

Közel 20 ezren voltak a Szegedi Ifjúsági Napok ingyenes 0. napján

Augusztus 20-án, ingyenes 0. nappal startolt a SZIN. Soha ennyi féle korosztály még nem képviseltette magát a fesztiválon, hiszen a programstruktúra úgy lett összeállítva, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.

SZINezzünk együtt a Partfürdőn!

Már csak pár nap, és kezdetét veszi a nyár végi ereszd el a hajam a Tisza partján. Az idén a szervezők ingyenes “nyílt nappal” is kedveskednek az államalapítás ünnepén a kilátogatóknak. Magyarország

SZINpompás nyárzárás

Már csak húsz nap, és újra élettel telik meg az újszegedi Partfürdő. A teljes koncertarzenál már elérhető. A kedvelt hazai fellépők mellett neves külföldi DJ-k színesítik a fesztivált. Több éves kihagyás után

SZIN 2013 – visszaszámolás indul!

Hosszas hallgatás után közel egy hete végre információk érkeztek a legnagyobb nyárzáró Tisza parti fesztiválról. Magyarország egyik legzöldebb szabadtéri rendezvénye az idén főként olyan magyar kedvencekkel búcsúztatja majd sokak legkedvesebb évszakát, akik