SZIN 2013 – visszaszámolás indul!
Hosszas hallgatás után közel egy hete végre információk érkeztek a legnagyobb nyárzáró Tisza parti fesztiválról. Magyarország egyik legzöldebb szabadtéri rendezvénye az idén főként olyan magyar kedvencekkel búcsúztatja majd sokak legkedvesebb évszakát, akik már jó pár éve nem tették tiszteletüket a Szegedi Ifjúsági Napokon.
Sokan már a vészharangot kongatták, mikor még április elején sem lehetett semmit tudni az 1968-ban útjára indított SZIN-ről. A pánikot pedig tovább gerjesztette, hogy április közepén lemondott a fesztivál igazgatója. Azonban nemrég a szervezők megszólaltak, és eloszlatták a kételyeket. Így már biztos, hogy 2013 augusztusának végén ismét fesztiválozóktól lesz hangos az újszegedi Partfürdő.
A változás csupán annyi lesz a korábbi évekhez képest, hogy a megszokott külföldi húzónevek helyett a helyi értékre koncentrálnak. Így újra Szegedre látogat majd a „Magyar Könnyűzenei Díjas”, lassan negyedévszázados fennállásnak örvendő Tankcsapda, de a Quimby is felpezsdíti majd a hangulatot, és újra a SZIN Nagyszínpadán köszönthetjük majd az örökifjú Ákost, aki a nyolcvanas éveket idéző szintirockos-elektros felállással táncoltatja majd meg a közönséget.
De a sor itt még nem ér véget. Biztos, hogy itt lesz a SZIN 2007-es örökzöld himnuszát jegyző Békés megyei zenekar, a Magna Cum Laude, a mostanság igen felkapott pécsi Punnany Massif, de a Miskolcot már régen elhagyó Edda is nosztalgiázásra csábít majd időst és fiatalt egyaránt.
A klubélet kedvelt arcai közül pedig nem maradhat ki a Brains, a nemrégiben új albummal előrukkolt Irie Maffia vagy a keserédes melódiákat jegyző Vad Fruttik sem. Sőt a közelmúltban újból összeállt Kaukázus, a Magashegyi Underground ikerzenekara is gondoskodik majd a „tartós békéről”, amely alapjáraton együtt jár a fesztivál feelinggel.
A SZIN szóvivője, Kurucsai János azt is elmondta, hogy az idén egy ingyenes 0. nappal és igencsak kedvező bérletárakkal várják majd látogatóikat a napfény városába. A 2013-as év elmondása szerint valahol a megújulásé is lesz, hiszen a fesztiválozók visszajelzései alapján az idén új arculattal, mottóval és friss programkínálattal teszik színessé a nyár utolsó napjait. Továbbá az ígéretek szerint igyekeznek változatos bulihelyszínekkel pezsgőbbé tenni az augusztusi éjszakákat, ahol a hazai partyélet ismert arcai mellett nívós külhoni lemezlovasok is pakolják majd a korongokat.
Amint újabb infókat kapunk, nem leszünk restek, és megosztjuk veletek! Addig is játszadozzatok azzal a gondolattal, hogy a szegedi nyár tőletek is színes legyen!
Hivatalos weboldal: www.szin.org
Bérletárak: május 31-ig: 11.900 Ft (a hűséges SZIN-rajongók a korábban megvásárolt bérletek különbözeteit a fesztivál ideje alatt lefogyaszthatják majd)
Krupincza Mia