CocoTia : debütáló dala a Speed of Light
A CocoTia a polgári nevem monogramjából jött, ugyanis a Tia a vezeték és keresztnevem első betűi (T.I.), az A pedig a keresztnevem utolsó betűje. A Tia az Egyesült Államokban egy nagyon kedvelt
Jimmy Eat World: megjelent az új album!
Kilencedik lemezét hozta ki október 21-én – a Jimmy Eat World, mégpedig „Integrity Blues” címmel. Az 1993-ban alapított amerikai rockbanda utoljára három évvel ezelőtt lépett a nyilvánosság elé sorlemezzel („Damage”). Folyamatosan szállította a négyes a
Itt egy dal ’56-ról, ami nem került 50 millióba és nem is halszagú
A twentees – bár csak jelképesen – de ringbe száll az ’56-os emlékév hivatalos dala címért, melyet az akkori fiatalok bátorsága és elkötelezettsége ihletett és annak 60. évfordulóján mutatják be a közönségnek. A
Élőben lép fel Bruno Mars az MTV EMA-n
Bejelentették az MTV European Music Awards első fellépőit: több éves kihagyás után visszatér Bruno Mars, aki múlt pénteken debütált slágerét, a 24K Magic-et adja majd elő november 6-án. A „Legjobb új” kategória
A Depeche Mode 2017. május 22-én a Groupama Arénában ad koncertet
A Depeche Mode bejelentette Global Spirit elnevezésű turnéját A koncertkörút 2017. május 5-én indul Stockholmban A Depeche Mode új studió albuma Spirit címmel 2017 elején jelenik meg MILÁNÓ, OLASZORSZÁG (2016. október 11.)
Remix egy Leonard Cohen dalból? Miért ne!
Leonard Cohen és Paul Kalkbrenner. Bizarr párosításnak hangzik? Lehet, azonban most mégis egy nóta mellé került oda mindkettőjük neve. Németország egyik legismertebb DJ-je ugyanis különleges remixet készített az élő legenda legújabb, “You
Lions Head: az oroszlán feje mindent lát!
Két nyári sláger, több mint 5 millió stream, egy teltházas klubturné és egy nagyon várt bemutatkozó album: röviden így foglalható össze minden aktualitás Lions Head, azaz polgári nevén Ignacio Uriarte háza táján.
Új slágerével bónuszolva ismét kijön Sia legutóbbi albuma!
Hét extra tétellel felturbózva, deluxe változatban újra a boltok polcaira kerül Sia This Is Acting albuma. Az október 21-én megjelenő lemezen ott lesz az ausztrál énekesnő villámgyorsan világslágerré váló új szerzeménye, a

























