Tag Archives: A Dal

A Dal 2014 – Magneoton előadók a döntőben!

A hétvégén lezajlottak “A Dal 2014” középdöntői, vagyis már csak öt nap, és kiderül, ki képviselheti hazánkat Dániában. A Magneoton előadói ezúttal is kitettek magukért és a zsűrivel egyetemben állíthatjuk, hogy Bogi

A Dal 2014 második elődöntőjét nézték legtöbben szombat este

Az M1 és egyben a közmédia legnézettebb műsora az elmúlt héten a szombat esti A Dal 2014 második elődöntője lett (az M1 és Duna World csatornán együtt) 1 millió fővel, amellyel a

Király Linda látványos táncprodukcióval mutatja be új dalát szombaton A Dalban

Január elején mutatta be „Everything” (http://youtu.be/qb6Oc7mwfQg) című új kislemezét Király Linda, mely bekerült a legjobb 30 dal közé, így megküzdhet az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért A Dal 2014 című  előselejtező műsorban. Az

Bogi “A Dal 2014”-ben

Bogi “A Dal 2014”-ben Dallos-Nyers Bogi 14 évesen nyerte első díját, azt viszont, hogy énekes akar lenni, már sokkal korábban tudta. ’’We All’’ című “feel-good” himnuszával „A Dal 2014”-et szeretné meghódítani. Bogira youtubeos

Megkezdődött A Dal-ra benyújtott pályaművek értékelése

A 2014-es Eurovíziós Dalválasztó Show-ra rekordmennyiségű, 400-nál is több jelentkezés érkezett. A tíztagú szakmai zsűri mindössze a pályaművek felét tudta meghallgatni és véleményezni a szerdai napon, ezeknek egynegyede jutott tovább a hétfői,

ByeAlex videókampány!

A CLS Records közleménye: Mint már tudjátok, ByeAlex Kedvesem című dalát magyarul fogja előadni az Eurovíziós Dalversenyen Malmöben. Ennek ellenére azt szeretnénk, hogy a dal üzenete és szövege minél több néző szívét

ByeAlex svéd refrénnel akar bevágódni

A hipszter, kissé különc énekes a Kedvesem című dalának utolsó refrénjét svédül akarja énekelni Malmőben. De ettől függetlenül kitart azon terve mellett, hogy az Euróvízió elődöntőjébe szavazott szerzeménye ettől az apró játéktól

Bemutatjuk a Plastikhead-et!

A 2013-as nemzeti eurovíziós válogatásban a középdöntőig jutó Plastikheadet 2 DJ alkotja. Vékony Zoltán körülbelül 12 éves kora óta foglalkozik zenéléssel, akkoriban még kazettás magnóval rögzítette otthon az első szintetizátorával a zenéit,

ByeAlex A Dal 2013 győztese!

ByeAlex és a Kedvesem című dal képviseli Magyarországot az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között Malmőben. A Dal című magyar válogatóverseny szombati döntőjében, az M1-en és a Duna World csatornán

ByeAlex, A Dal meglepetésembere

A tévénézők sms-szavazatai juttatták A Dal szombati döntőjébe ByeAlexet, aki a zenei fősodortól eltérő, Kedvesem című dalával az elmúlt hetekben nagy népszerűségre tett szert és az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének egyik meglepetésembere lett.