Pitbull feat. Ke$ha – Timber – Új rádiós sláger!

Pitbull feat. Ke$ha - Timber CD borító.

Pitbull kiadta vadonatúj kislemezdalát “Timber” címmel, Ke$ha közreműködésével.

A nemzetközi zenei szenzáció, Pitbull kiadta vadonatúj kislemez dalát “Timber” címmel, Ke$ha közreműködésével. A “Timber” tegnap mutatkozott be az “On Air with Ryan Seacrest” című rádióműsorban, és a dal már elérhető a legtöbb digitalis zeneszolgáltatónál is.

A “Timber”-t Pitbull, Ke$ha, Lukasz Gottwald, Henry Walter, Jamie Sanderson, Breyan Stanley Isaac, “Priscilla Renea” Hamilton, és Pebe Sebert írta közösen, míg a dal producere Dr. Luke, Cirkut és Sermstyle volt.

Mind Pitbull, mind Ke$ha számos hónapot töltött idén együtt az úton rendkívül sikeres közös turnéjukon, és a “Timber” ennek az ellenállhatatlan party atmoszférának a hangulatát idézi meg.

A miamii születésű Pitbull aka Mr. Worldwide aka Mr. 305 egy globális sikerekkel büszkélkedő zenész, előadó, üzletember, divatikon és színész, aki eddigi karrierje alatt több mint 5 millió albumot és 40 millió kislemezt adott el világszerte. Pitbull több mint 15 országban ért el #1 pozíciót slágereivel és videoklipjeit már több mint 3 milliárd alkalommal nézték meg a YouTube-on, egyedül a “Give Me Everything”-et már több mint 300 milliószor. Világkörüli turnéja során teltházas koncerteket adott Amerikában, Kanadában és Európában, mielőtt a party hangulatot elvitte volna Japánba, Kínába és Latin Amerikába, és hamarosan Ausztráliába. Pitbull legutóbbi kiadványa, a “Global Warming” olyan óriási slágereket vonultat fel, mint a “Feel This Moment” Christina Aguilera közreműködésével, a “Don’t Stop The Party”, mely a több mint 2 millió példányban elkelt “Back In Time”-ot követte, valamint az “Outta Nowhere” Danny Mercer közreműködésével. A “Global Warming” a “Panet Pit” című album várva várt folytatása volt, mely nemcsak elismerő kritikákat kapott, de hatalmas kereskedelmi sikerre is szert tett több mint 1,7 millió példányos album eladásával és 19 millió eladott kislemezével.

Kiegészítve globális sikerét mint zenei művész, Pitbull szerepet vállalt a 20th Century Fox “EPIC” című animációs filmjében is Bufo hangjaként. Pitbull emellett egy szárnyait bontogató üzletember is saját, alacsony kalóriatartalmú prémium vodkamárkájával, a Volival, üzletrészével a The New Miami Subs Grill nevű ikonikus étteremlánc franchise-ban, mely miamii gyökereit erősíti, a RocDoc-kal, mely egy forradalmi hordozható hangszóró termékcsalád, és társulásával a Sheets nevű, szájban oldódó energiacsíkokat gyártó céggel. Ezen felül Pitbull olyan világmárkákkal kötött már szponzori szerződéseket korábban, mint a Bud Light, a Dr Pepper, a Pepsi (Latin Amerika), a Kodak, a Dodge és a Fiat.

iTunes Link: http://smarturl.it/PitbullTimber

http://www.facebook.com/pitbull
http://www.twitter.com/pitbull
http://www.youtube.com/artist/pitbull
http://www.pitbullmusic.com
http://www.planetpit.com