INNA – Flashbacks

Inna - Flashbacks cover.

Elképesztően fölbemászó dallal jön INNA! A román származású szupersztár rabul ejtő szerzeménnyel jelentkezik. A track pulzáló alapja és az énekesnő fantasztikusan tiszta hangja csodásan forr egybe a „Flashbacks”-ben. A dal a tavaly novemberben megjelent, hetedik stúdióalbumon, a „Heartbreaker” című lemezen kapott helyet, és az egyik írója ezúttal is maga az énekesnő. INNA-tól egyébként nem idegen a dalszerzés, hiszen számos korábbi dalát is maga szerezte. A popdíva mellett ezúttal Lucia Luca dolgozott, a producerelésért pedig Sebastian Barac, Marcel Botezan és David Ciente felelt.

A „Flaschbacks” egy látványos videóklippel érkezik, amelyet a dubai Palazzo Versace-ban rögzítettek, az utcai jelentek során pedig az Emírségek egyik legnagyobb városának fényeit is megcsodálhatjuk, de persze INNA csodálatosan csillogó ruhakölteménye se piskóta.

 

Innia 2008-ban jelentette meg „Hot” című számát, ami futótűzként söpört végig a kontinens rádióin és klubjain, Európa-szerte heteken át vezette a játszási listákat és bizony a mai napig pörgetik. Az énekesnő olyan világhírű zenészekkel dolgozhatott már együtt, mint JBalvin, Pitbull, Daddy Yankee vagy Yandel.