Igaz barátok az M2-n: jön Lóti és Futi
Új mesesorozat indult az M2-n szeptember 16-ától. A Lóti és Futi című mini-szitkom igazi műfaji újdonság, és várhatóan az óvodás, kisiskolás gyerekek nagy kedvence lesz.
Lóti és Futi két egészalakos bábfigura, melyet felnőtt színészek keltenek életre, külsejük leginkább az óvodás gyerekrajzokra emlékeztet. Színesek, vidámak, szerethetőek, és bár sokat vitáznak, alapvetően jó barátok. Minden epizód egy-egy meghatározott szituáció köré épül fel vicces párbeszédekkel, ugyanakkor tanulhatnak is belőle a gyerekek. A humor alapvetően a figurák karakterjegyeiből és az adott szituációból fakad úgy, hogy a 4-5 éveseknek is érthető legyen, de a 6-9 éves, vagy esetleg az idősebb korosztály is szórakoztatónak találja.
„Az új sorozat különlegessége, hogy a jeleneteket virtuális háttérben rögzítjük néhány kellékkel a stúdióban, és utómunkában kerül mögéjük a világ, amelyben élnek ” – mondta Csortos Szabó Sándor producer. „Adott dramaturgiai szituációkban – például amikor álmodnak a szereplők vagy a képzeletükben – pedig rövid animációs betétek színesítik a filmeket.” Az újszerű megoldáson negyvenfős csapat dolgozott, az animációs csoport vezetője Huszár Dániel, míg a stúdióban megépített látványért Klimó Péter felelt.
A négy író, Divinyi Réka, Huszár Péter, Kormos Anett és Szabó Virág csupa olyan gyerekeket foglalkoztató témák köré fűzte a 3-6 perces történeteket, mint például a cipőfűzés, az esti lefekvés, a csúfolódás, egy testvér születése a családban, az ovis szerelem, a hiszti vagy a lámpaláz. A mókás szőrmókok éppúgy iskolába járnak, játszanak, összevesznek, kibékülnek, sportolnak, tévét néznek, félnek, kíváncsiak, és álmodoznak, mint a gyerekek, ezért hol vicces, hol érzelmes, hol tanulságos kalandjaik az egész család számára ismerősek és szerethetőek lehetnek. A szitkomból egyelőre 60 rész készül és szeptember 16-ától mindennap látható lesz az M2 műsorán.
Lóti és Futi, a két elválaszthatatlan jóbarát bőrébe két bábszínész bújt. Mátyás Zoltán személyesíti meg Lótit, a bumfordi, csetlő-botló figurát, aki mindig mindent elront, elfelejt, emiatt gyakran kerül bajba. Ugyanakkor hatalmas szíve van, óriási a fantáziája, szereti néha kiszínezni a valóságot. A legesleghűségesebb barát, bármit megtenne Futiért, akit Érsek-Csanádi Györgyi színésznő kelt életre. Futi szorgalmas, rendszerető, gyors felfogású, de kissé cinikus, és sokat aggódik. Néha szeret okoskodni, és kioktatni másokat, felnőttesebbnek érzi magát Lótinál, aki viszont bármilyen szamárságot csinál, mindig számíthat rá. Lóti fél a sötéttől, a békáktól, a struccoktól és a menyétektől, de ezt nem szégyelli, akárcsak másokat, magát is olyannak fogadja el, amilyen. Rendetlen és kicsit lusta, nem rajong az iskoláért, szívesebben aludna reggelenként. Kicsit nehezen olvas és nem tud úszni. Futi szeret tévét nézni, focizni, főzni, takarítani, társasozni, de a legjobban olvasni. Jó tanuló és tájékozott, szeret megtréfálni másokat. Kicsit rosszul lát, de szégyell szemüveget viselni, ahogy azt is utálja, hogy kistermetű.