Holnap este ízekre szedi a Cloud 9+ a Barba Negrát lemezbemutató koncertjén!

Cloud 9+

Szinte pillanatok alatt hatalmas rajongótáborra tett szert a Cloud9+, ami alig több, mint két éve mutatkozott be Supernova című dalával és klipjével. Innentől kezdve nem volt megállás a rockstep zenekar számára, azonnal felforgatta az izgalmas zenei koncepciókra éhező közönség lelki világát. Eddig megjelent hat klipjükön dolgoztak már a Studio Xszel, Puskás Petivel és Trokán Nórával és még a legendás Freestylers rapperével, MC SirReallel is, akivel a Közgáz Gólyabál hivatalos himnuszát álmodták meg.

Az elmúlt két évben végigturnézták az országot, begyűjtöttek két Fonogram-jelölést (év hazai elektronikus hangfelvétele és az év felfedezettje kategóriákban), felléptek Londonban, a Nagy-Szín-Padon a döntőben végeztek és egyre nagyobb tömegeket állítottak a színpad elé a magyar fesztiválokon.

Teltházas klubbulijaikon hihetetlen hangulatot csinálnak, szinte szó szerint szétszedik a házat, az első sorokban álló rajongók a kordonokat szaggatják. Debütáló albumuk pedig még csak most fog megjelenni, február 20-án a lemezbemutató koncert keretén belül a Barba Negrában. A helyszínen lehet majd először kapni fizikai formában a „Supernova”-t, ahol a srácok dedikálják is a CD-t, amely a már ismert dalokat a tőlük megszokott, dinamikus, elektronikus számokkal egészíti ki. Embertelen show-ra számíthatunk most pénteken a telt házasnak ígérkező koncerten!
https://www.facebook.com/events/557274017740784/

Az album digitális formátumban már előrendelhető itt:
https://itunes.apple.com/hu/album/supernova/id966529543

Kiadja a Magneoton.