Mintha filmet néznél: Varázslatos videóklip készült az AŽUR dalához!

AŽUR

Az érzelmekre és a hangulatokra építő címadó dalhoz készült videóklip egy mesevilágba repít, amelyben a bensőséges üzenet varázslatos animáción keresztül jut el a nézőhöz.

Fantasztikus videóval rukkolt elő a budapesti alternatív pop-rock banda. Az AŽUR most a „Titkod vagyok én” című dalt vitte vászonra.

„A szöveg 3 évvel ezelőtt a legjobb barátomnál, Chrisnél született meg. Ő szakdolgozatot írt, én pedig ezt a dalt. Mindenkinek vannak titkai és nem csak egymás elől rejtünk el dolgokat, hanem sokszor magunkhoz sem vagyunk őszinték. Ez a dal számomra egy vallomás, amit sosem mondhattam ki annak, aki a szöveg születésekor épp nagy hatással volt rám. Egy be nem teljesült és egyben titkos szerelemről szól a dal, amit mi tudunk.” – emlékezett vissza az énekes, Baka Rebeka.

A szöveg és a zene könnyedén talált egymásra, mesélte Bakos Zita, billentyűs, dalszerző.

„Volt egy zongoratémám, ami már régóta kereste a helyét. Megmutattam Rebekának, aki gyönyörű szöveget írt hozzá. A producerünk, Kirschner Péter (Bródy János, Sziámi AndFriends) tanácsolta, hogy foglalkozzunk vele, mert a szerzemény egy zenekarral tudna igazán kiteljesedni, végül annyira megszerettük, hogy ez lett az első lemezünk címadó dala is.”

A dalhoz egy mesebeli és varázslatos animációs videóklip készült, amit a MOME grafika alapszakos hallgatója, Veress Nikoletta alkotott meg. Niki kedvenc technikájával, frame-by-frame eljárással dolgozott.

„Adott volt egy be nem teljesedő szerelmi történet, melyben a két szereplőt a hóvirág jelei kötnek össze. Első körben készítettem a zenekarnak egy moodboardot, illetve egy animatikkal készültem az első találkozóra. Nagyon pozitívan fogadták és szinte minden zöld utat kapott. Ezt követően folyamatos eszmecsere mellett megszületett a lány karaktere is. Maga a gyártás augusztus végén kezdődött el és körülbelül négy hétig tartott. A mozgatás, a hátterek (amiben Khor Fruzsina is részt vett) illetve a clean up és a színezés párhuzamos ütemben haladt.”- mesélte Niki.

Az AŽUR 2016-ban alakult és máris megnyerte az Öröm a zene tehetségkutató versenyt, fellépett a VOLT Fesztiválon, a Szigeten, és számos fesztiválon, de játszott már az Akvárium Nagyhallban a Bagossy Brothers előtt valamint 2 éve járják az ország klubjait többek között a Lóci Játszikkal, és a Müller Péter Sziámi & Friendssel. Tavaly év végén jelent meg a „Titkod vagyok én” című debütáló lemez, amelynek dalai a szerelem, a család és a barátok közötti viszonyokra építenek, és amelyek mostantól YouTube-on is elérhetők.