Emlékeztetőül!! Táncra fel! – Omar Souleyman visszatér Budapestre május 24-én!
Táncra fel! – Omar Souleyman visszatér Budapestre!
Omar Souleyman szíriai lakodalmakban kezdte karrierjét, ma már többek között a Glastonbury és a Roskilde fesztiválok színpadjain láthatjuk, de játszott a Nobel Peace Prize koncertjén és dolgozott együtt Björkkel is. Most pedig ismét Budapesten, ezúttal az A38 Hajón von bűvkörébe május 24-én. Táncra fel!
Omar Souleyman ünnepelt világzenei előadó. Hazájában, Szíriában indult karrierje, ahol lakodalmakon énekelt és mire megjelentette saját lemezét, már ötszáznál is több élő felvétel forgott kézről kézre a fellépéseiről. Omar Souleyman-t ugyanis aki látta, nem feledi, sőt újra látni akarja! Fején kefiával, arcán sötét napszemüveggel adja elő dalait, kántáló éneke és körtáncszerű zenéje miatt pedig pillanatokon belül elsodor minket is a tánc. Zenéjében éppen az a meghökkentő és egzotikus, ahogy a szíriai zenét elektronikával keveri, de marad végig hű önmagához.
A szíriai énekesre hamar felfigyelt a nyugat is: fellépett többek között a Glastonbury és a Roskilde fesztiválokon, a Warni Warni klipjéből mém lett, dolgozott együtt Björkkel, legutóbbi, To Syria With Love lemeze pedig Diplo kiadójánál jelent meg. Nálunk legutóbb pont ennek a lemeznek a bemutatójával járt egy éve, így már ránk fér az újabb adag sodró őrület május 24-én az A38 Hajón.
A New Beat és a Dürer Kert bemutatja:
OmarSouleyman2 (SY)
Helyszín: A38 Hajó
Időpont: 2018. 05. 24.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/749383745449002/
Jegyárak: 5.500 / 6000 Ft
Jegylink: https://www.a38.hu/hu/program/omar-souleyman-sy