Monthly Archives: május 2016

Hack-eld meg a VIVA-t!

Vasárnap indul a népszerű zenecsatorna új műsora, a Hack VIVA   Újszerű kezdeményezést indít a VIVA: a nézők kezébe adja az irányítást, hogy „meghackeljék” a lejátszási listákat és a saját kedvenceiket hallgathassák

A WellHello új számmal hívja fel a figyelmet az elveszett gyermekekre

Május 25-én tartjuk az eltűnt gyermekek világnapját. A WellHello “Retúrjegy” című új számával és a dalhoz készült lyric videóval hívja fel a figyelmet  a problémára, és emlékezik meg a hazavárt fiatalokról és

Sok szeretettel ajánlja közös dalát a StadiumX és a Muzzaik

Közös dallal jelentkezett a StadiumX és a Muzzaik. A két DJ páros – akiknek közös pontja Sullivan – nem először dolgozott már együtt, hiszen dalt és remixet is készítettek már közösen.  

A legnagyobb világsztárokkal érkezik a Class Nyár 2016!

Ha nyár, akkor jönnek a legnagyobb bulik, amelyekre idén is a Class FM viszi el hűséges hallgatóit. Május 23-án beindul a Class Nyár 2016, amelynek keretében a szerencsések többek között olyan világsztárok

Nyugodtabb és nyugtalanítóbb –nagylemezzel tér vissza a Kamikaze Scotsmen

Három év után jelentkezik új hangzóanyaggal az idén ötéves, pszichedelikus-, prog- és artrock határán egyensúlyozó  Kamikaze Scotsmen. Első nagylemezük címe Modern Day Gardening, a lemezbemutatót pedig május 26-án a Toldi Klubban tartják.

Levon Vincent az A38 hajón!

NVC: Levon Vincent 2016. május 21. – A38 Hajó Ha House zenéről beszélünk, New Yorkban egy fajta reneszánszról van szó az elmúlt pár évben, és a mozgalom egyik fő képviselője Levon Vincent.

Itt az új Justin Timberlake klip!

A Trollok című animációs mozifilm betétdala, a “Can’t Stop the Feeling!” pillanatok leforgása alatt hatalmas sikert aratott világszerte. Az Egyesült Államokban még nem volt olyan felvétel, amely egy héten belül ilyen sok

Szomszéd kisfiú – új klippel jelentkezik a Kiscsillag

Április 26-án az Erkel Színházban teltház előtt debütált a Kiscsillag zenekar koncertszínházi előadása, a Semmi Konferencia. Az “Idáig tudom a történetet” című estek folytatásaként bemutatott darab zenei alapja részben korábbi Kiscsillag dalokra

Megérkezett az új Enrique Iglesias videó!

Új klippel jelentkezett a több mint 100 millió eladott albummal rendelkező, sokszoros Grammy-díjas előadó, Enrique Iglesias. A világsztár az utóbbi két évben olyan nyári slágerekkel rukkolt ki, mint a “Balaindo” (2014) és az

Freddie és Justin Timberlake egy színpadon

Freddie az első elődöntőben, negyedik előadóként lépett színpadra Pioneer című dalával. A 61. Eurovíziós Dalfesztivált 16 év után újra a stockholmi Globe Arénában szervezték meg.   „Bízom benne, hogy az az egyszerűség,