Párját és tacskóját mentené vészhelyzetben Oláh Ibolya

 

Oláh Ibolyát egy hazai tehetségkutató második helyezettjeként ismerte és szerette meg az ország, az énekesnő azonban sokáig nem tudott mit kezdeni a hirtelen jött népszerűséggel. Mára viszont úgy tűnik, megtalálta önmagát, és „Ibolyán túl” című önálló estjével járja az országot. Magánéletébe nem sok betekintést enged, Garami Gábornál a Class Utasban mégis kivételt tett, és elmesélte, szeret takarítani és ha árvíz pusztítana, az elsők között párját és a tacskóját mentené.

 

Oláh Ibolya kiegyensúlyozottabb és jobb formában van, mint valaha. Nem volt ez azonban mindig így, a gyermekotthonban felnőtt énekesnő ugyanis eleinte nehezen viselte a rivaldafényt. Arról, mennyire változtatta meg a népszerűség, Garami Gábornak beszélt a piacvezető rádió népszerű digitális műsorában, a Class Utasban, ahol a műsorvezetőnek szakmai és magánéleti témákról is őszintén vallanak az alkalmi vendégek. „Nagyon rosszul éltem meg az egészet, emlékszem, hogy nem igazán tudtam kezelni. Nem tudtam, mi a dolgom, képtelen voltam eldönteni, mi a helyes, és mi a rossz” – kezdte Ibolya, akit saját bevallása szerint nem vonzott a csibész élet, S bár sokan vadócnak gondolják, alapvetően nyugodt alkat, aki azonban úgy érezte a verseny alatt, hogy szinte megfojtják.

 

„Nem szerettem, ahogy – csúnyán fogok fogalmazni – pattognak körülöttem. Nem bírtam elviselni, mert egész életemben szabályok között éltem, és jólesett volna, ha kicsit szabadjára engednek. Így egy idő után kifaroltam ebből az egészből, mert normálisan szerettem volna élni. Sikerült is hála a jó Istennek” – mesélte az énekesnő Garami Gábor anyósülésén, ahol azt is elmondta, az életében mindig is jelen volt a zene, ám eleinte a sportban próbált kiteljesedni. „Nagyon szerettem focizni, de jól pingpongoztam, teniszeztem és kézilabdáztam is. Ráadásul kétkezes vagyok, ami azt jelenti, hogy jobb kézzel is bármit meg tudok csinálni, de inkább a balt szoktam használni” – árulta el az előadó, aki azt is bevallotta, hogy szeret takarítani.

 

„Nagyon szeretem magam körül a rendet, már csak a kutya miatt is. Van egy kis tacskóm, akinél előfordul, hogy hullajtja a szőrét. Másfél éve van velem, és általában a párom viszi le reggelenként, mert én nem tudok felkelni hozzá” – mondta el Ibolya, aki ha hirtelen árvíz pusztítana vagy összedőlne a ház, a szerelmét és a kutyáját menekítené elsősorban. „Ha pedig mindössze egy pénztárcányi méretet tehetnék el, a közös képüket vinném magammal” – jelentette ki az énekesnő, aki 2014 novembere óta „Ibolyán túl” című, személyes hangvételű önálló estjével lép fel.

 

Mennyit mosolyog Oláh Ibolya? Szereti-e a régi autókat? Miben más az önálló estje, mint egy fesztiválkoncert? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n is elérhető.