Pharrell Williams: G I R L – új album március 3-án!

Pharrell Williams - G I R L CD Cover / Lemez borító.

PHARRELL WILLIAMS “G I R L” CÍMŰ ÚJ ALBUMA MÁRCIUS 3-ÁN JELENIK MEG!

AZ OSCAR-JELÖLT “HAPPY” VILÁGSZERTE HÓDÍT

 A “G  I  R  L” MÁR ELŐRENDELHETŐ

A világhírű szupersztár Pharrell Williams ma jelentette be G I R L című debütáló albumát a Columbia Records-nál, melyen az Oscar-jelölést kapó “Happy” című sláger is szerepel. A G I R L világszerte március 3-án jelenik meg. A következő linken már előrendelhető: http://smarturl.it/GIRLalbum.

 

“Amikor a Columbia Records felajánlotta nekem az album elkészítésének lehetőségét, három dolog jutott az eszembe.” – mondta Pharrell. “Először is, hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy tényleg érdekli őket annak az albumnak a közös elkészítése, melyről mindig is álmodoztam. Másodszor, hogy ezt sürgősen össze kell rakni.  És harmadszorra, rögtön tudtam, hogy  G I R L lesz a címe. Remélem tetszik.” 

 

Pharrell most Londonban van, ahol a “Happy”-t fogja előadni a BRIT Awards díjkiosztó estéjén, március 2-án, vasárnap pedig Pharrell a 86. Oscar-díj Átadó Gálán énekli majd el a dalt. A hónap végén pedig Pharrell a német Wetten Das és a francia Le Grand Journalnál lép fel. Múlt vasárnap, Pharrell egy elképesztő show-val nyitotta meg az NBA All-Star gálát, eddigi legnagyobb slágereinek válogatásával.

 

A “Happy” (http://www.youtube.com/watch?v=y6Sxv-sUYtM), mely először a Gru 2 eredeti filmzenéjeként jelent meg, nemzetközi jelenséggé és rádiós slágerré avanzsált. Jelenleg az 1. helyen áll az amerikai iTunes kislemez listáján, több mint 175 országban érte el a vezető pozíciót, és több mint 2,3 millió letöltést ért el világszerte. Mindemellett a 2. helyre ugrott a Billboard Hot 100 eheti listáján, és az évtized legmagasabb chart pozíciót elérő Oscar-jelölt dala lett. 120 millió feletti hallgatottsággal, a dal jelenleg 7 amerikai rádiós listán — a Top 40, Rhythm, AC, Hot AC, Urban, Urban AC, és AAA — is szerepel. A “Happy” 14 ország rádiós listáján foglalta már el a vezető helyet, beleértve Ausztrália, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Belgium, Dánia, Magyarország, Írország, Olaszország, Hollandia, Új-Zéland, Dél-Afrika, Svájc és Lengyelország toplistáit.

 

Csak az elmúlt hónapban Pharrell négy GRAMMY® díjat vitt haza, az Év Producere, az Év Albuma (a Daft Punk Random Access Memories albumáért), az Év Felvétele, valamint a Legjobb Pop Duo/Előadás díját a Daft Punkkal készített “Get Lucky” című dalért. Pharrell karrierjét tekintve így már hét GRAMMY-t tudhat magáénak.

 

***

 

Újradefiniálta a ‘menő’ fogalmát az új generáció számára, Pharrell Williams egy olyan kreatív erő, aki a zenét, a divatot és a design-t használja egyedi stílusának kifejezéséhez. A kezdeti tehetséges tini és a Virginia Beach-i több hangszeren is játszó zenész a ’90-es évek elejéről elegendő slágert hozott ahhoz, hogy 2010-ben elnyerje a Billboard Évtized Producere díját. Pharrell tehát így jutott el a jelenlegi multi-média szupersztár státuszig, és sosem állt le az alkotással. Produceri karrierjét a The Neptunes-ban kezdte Chad Hugo társaként. Olyan klasszisok létrehozásában segédkezett, mint a Daft Punk “Get Lucky”, Robin Thicke “Blurred Lines”, Nelly “Hot in Herre”, Jay-Z “I Just Wanna Love U (Give It 2 Me)”, Britney Spears “I’m A Slave 4 U”, és Justin Timberlake “Like I Love You” című dalai.

 

Produceri munkáinak eladása 100 millió darab felett jár, és a zenéje egyszerűen olyan, melyre soha senki nem gondolt idáig. Új gondolkodásmódot fektetett le a már befutott sztárokat illetően, mint Snoop Dogg, Madonna, vagy akár a Rolling Stones. Négy albumon túl, Williams és Hugo, Shae Haley oldalán egy igen váratlan hibrid formációt hozott létre az alt-rock/hip-hop csapat N.E.R.D-ben. A termékeny munkásság a tokiói születésű Takashi Murakamival való szobortervezéstől a Louis Vuitton és Moncler luxuskiegészítőkig és ékszerek tervezéséig terjed. Legújabb vállalkozása az ‘i am OTHER’ — egy multi-médiás kreatív kollektíva, mely ernyőként szolgál az összes törekvésének, beleértve a Billionaire Boys Club & ICECREAM ruházati cikkeket, a Bionic Yarn textilvállalatot és dedikált YouTube csatornáját —Williams tehát víziója szerint folytatja a popkultúra előrerevitelét.

 

http://www.pharrellwilliams.com  

https://www.facebook.com/Pharrell

http://www.youtube.com/iamother

https://twitter.com/pharrell

http://instagram.com/pharrell