A popvilág madárkája, azaz Birdy visszatért!
Nézzétek meg Birdy új albumának trailerét!!!!
A kis ízelítőben már hallható egy 60 másodperces részlet a hamarosan megjelenő kislemezdalból valamint egy másik új szerzeményből, a végén pedig az album megjelenésének időpontja is látható.
Birdyről: 1996-ban Jasmine Van den Bogaerde néven látta meg a napvilágot Angliában, egy koncertzongorista édesanyától – ebből egyértelműen következett, hogy 5 évesen már elkezdett zongorázni. A Birdy név már gyerekkorában ráragadt, állítólag bébiként olyan hatalmasra tátotta a száját, mikor etették, mint egy madárka. A gyerekkori becenévből pedig művésznév lett. Jasmine 12 évesen megnyerte az Open Mic UK tehetségkutatót saját szerzeményével, a So Be Free-vel. Majd felrakott magáról egy videót a youtube-ra, amint egy saját dalát énekli, így talált rá a lemezkiadója és kapott szerződést. 2011-ben feldolgozta Bon Iver “Skinny Love”-ját, és ez lett az első kislemeze. A dal szerepelt a Vámpírnaplók egyik epizódjában is.
Bemutatkozó albuma Magyarországon tavaly májusban jelent meg. A lemezen olyan előadók dalai kaptak helyet átértelmezve, mint pl. a The xx, a Cherry Ghost, a The National, a Phoenix, a The Postal Service és James Taylor. A tehetséges kislány olyan producerekkel dolgozhatott együtt, mint pl. Rich Costey (Muse, TV on the Radio), James Ford (Arctic Monkeys, Last Shadow Puppets, Klaxons) és Jim Abbiss (Adele, Arctic Monkeys).
A debütáló album eladásai már meghaladták az egymilliót! A lemez arany minősítést ért el az Egyesült Királyságban, Németországban és Svájcban, platinát Belgiumban és Hollandiában, dupla platinát Ausztráliában és tripla platinát Franciaországban. A ‘Skinny Love’ című kislemez arany lett az Egyesült Királyságban, platina Belgiumban, Svájcban és Franciaországban, tripla platina Hollandiában és ötszörös platina Ausztráliában!
Az új lemezről hamarosan újabb infókkal szolgálunk majd!