Megérkezett Király Viktor új klipje: Fire!
Az ének iskolájának népszerű tanára március elején jelentkezett vadonatúj, a tőle megszokott nemzetközi színvonalú, ám korábbi slágereihez képest szokatlanul tempós “Fire” című dalával, mely azonnal a rajongók és a rádiók kedvence lett: rögtön a Mahasz Rádiós Top 40 lista 14. pozíciójában debütált, és azóta is hétről hétre egyre feljebb kapaszkodik, múlt héten már az 5. volt. A fülbemászó dalt sokan a Maroon 5, Bruno Mars vagy épp Olly Murs dalának vélik, és hatalmas meglepetés éri őket, amikor megtudják, hogy egy hazai felvételről van szó, melyet Király Viktor ad elő, aki a sláger szerzője és dalszövegírója is egyben.
Viktor egy hónappal ezelőtt forgatta le a “Fire” videoklipjét egy budapesti üzlethelyiség pincéjében, melyben egy föld alatti klubban láthatjuk őt, ahol egy kizárólag szexi hölgyekből álló zenekar veszi körül, miközben a fiatalok féktelenül tombolnak és buliznak a “Fire” lüktetésére. A bandában ismét látható Forrai Bea is, aki táncosként már a “Solo” című sláger videoklipjében is együtt szerepelt a Megasztár 4 győztesével. A fülledt jelenetekből természetesen nincs hiány, miután közel 20 lengén öltözött lány vett részt a forgatáson!