Bemutatkozik DJ.Baxy!

DJ Baxy.

Bemutatkozik sorozatunk következő alanya: DJ.Baxy.

Biográfia:

1990.augusztus 14.-én égette először a retinámat a fény Mezőtúr egyik nagy épületében, amit kórháznak hívnak.
Pályafutásomat 2-3 éves koromban kezdtem, amikor már jobban kezeltem otthon a MUSIC CENTER-t, mint az Ősök. 😀

Az akkori Fater CC.Cath, Modern Talking, Gombay Dance Band, ABBA bakelit gyűjteményeit szívesen szét-scratch-eltem a lemezjátszón, de mind ezek mellett agyonra is hallgattam a 80’s-90’s válogatás kazettákkal együtt.
Több mint valószínű, hogy ezért terelődtem erre az útra.

Rengeteg kedvencem akadt, úgy az Erasure – I Love To Hate You, a Freddie Mercury – Livingn On My Own 1993-as Remix-e, mint a Dr.Alban – It’s My Life.
Nagy szerencsém volt, hogy Anyum ismerte az akkori helyi Rezidens Disco Huszárt és folyamatosan el voltam látva a legújabb válogatás kazikkal 96-97-ig, amiken tényleg mindenféle Előadó/Együttes felmágneseződött és nagy része a kedvenceimmé is vált a külföldiekkel/magyarokkal egyaránt.

A 80’s-90’s évek Disco (Pop, Eurodance, House, Techno) irányzata meg is maradt Számomra és jelenleg is játszom őket.
A 2000-es évekhez közeledve egyre több ütemesebb/izmosabb muzsika árasztotta el a hallgatói közönséget, ahogyan Engem is.

Ebből kifolyólag tartok az aktuális stílus álláspontomnál: A tech-house-nál.

Rengeteg zene készül ebben a burkolt zsánerben, amiket ezért kifejezetten meg is válogatok.
Mindíg is próbáltam egyéniségként feltűnni és képviselnimagam, úgy személyiségben, mint zenei stílusban.

Az idézőjeles “áttörést” 2003-ra tenném a naptárban, amikor kaptam egy MIXPROGRAMOT, és megtapasztalhattam milyen is az amikor 2 zenét összekeverhetek.
Visszatekintve BOHÓCKODÁSNAK írnám le az akkori “műveletet”, de ez viszonyítás kérdése, mivel MINDENKINEK EL KELL KEZDENIE VALAHOL 😉
Kis idő elteltével 2 Barátomnak köszönhetően, Nagy Sándor/Saneeboy és Dóra János/NoMan által megismerkedhettem közelebbről a DJ HIVATÁS eszközeivel/kellékeivel.
2 éven belül sikerült vennem egy használt 3 csatornás Omnitronic PM-524-es keverőpultot, mely által jobban belelendülhettem a mixelés rejtelmeibe és Önmagam jöhettem rá a nagy titkokra.
Ezt megfűszerezve mellém szegődött a GEMINI 9400 névre hallgató 94-es kiadású DJ-CD Player, amin utólag mondhatni nehezebb volt megfelelően zenélni, mint egy BAKELIT lejátszón, de így visszatekintve örülök, hogy ezen az erekjén tanultam, mert általánosításban szinte minden Professzionális CD lejátszón könnyebb, tehát így ZÖLD az út 😉
A lépcsöfokok következő szakaszai a SULI-BULIK voltak, melyek prezentálásában SANEEBOY Barátom segített.

2007-ben jutottam el a legnagyobbb MÉRFÖLDKŐHÖZ, ugyanis ekkor kaptam lehetőséget Stranszki Lajos/Lewis és Földvári Ignác/Cortez Barátomtól REZIDENS szerepre a helyi szórakozóhelyen, ahol 3 évig produkcióztam hangulatfelelősként.
2010-ben kiváltam a Csapatból és Egyedül próbáltam érvényesülni.
Kezdett háttérbe szorulni az éjszakai lemezlovaskodás, de mivel mindenem a zene és az emberek szórakoztatása, próbálkoztam dal írással, amit már 2009-ben elkezdtem, csak nem helyeztem kellőképpen előtérbe.
2010 Decembere volt az első pont, amikor indult egy REMIX-CONTEST, Bricklake, Richardson és a Rimoshee Records/Slovakia szervezésével, melyre beneveztem.
Úgy voltam vele, vagy-vagy, fogjuk meg a lehetőségeket.
Nagy meglepetés ért.

A munkámat BEVÁLOGATTÁK a nyertesek közé, melynek díjazása A HIVATALOS MEGJELENÉS volt (BEATPORT, TRAXSOURCE, DJTUNES, JUNO DOWNLOAD).
Ez volt az a pillanat, amit nagyon régóta vártam, éreztem, ÁTTÖRTEM EGY LÁTHATATLAN FALAT, NINCS MEGÁLLÁS, CSINÁLNI KELL!
3. éve foglalkozok nagy gőzerővel a ZENE ÍRÁSSAL, szerencsére mondhatom azt, hogy SIKERESEN.
2011-ben a Hamvai PG és Létray Ákos által indított REMIX-CONTEST-en is a GYŐZTESEK között szerepelhetett a NEVEM.
Szintén ebben az évben DIADALMASKODHATTAM egy ELSŐ HELLYEL, több nagy Producer Neve mellett a Dj.Wallas, Adri, és a Flamemakers-es srácok versenyén, ahol a 2007-es ELECTRO FUNK című dalt kellet átöltöztetni saját stílusra.
Ezt követően indult az Iron & Stereo Speakers-es srácok Radio Source című versenye, melyen nem értem el dobogót, de újabb Barátságokra tehettem szert.
Ezt az utóbbi sztorit kísérve, fantáziát látott a Remix-emben a Rimoshee Records, melyet nem sokkal később HIVATALOSAN meg is jelentetett egy válogatáson, a SHEE COMPRESSION VOL.7-en.

 

A szlovák kiadón keresztül volt szerencsém megismerni Kasza Robit, az OrgazmiXound csapatból és azóta is közeli Baráti/Produceri kapcsolatban vagyunk, aminek nem is egy zamatos gyümölcse született.
Első lépésként felkértek a Srácok, Mc Ducky és Daavid hozzájárulásával, hogy a közös dalukra, a NEM TUDOM-ra dobbantsak egy Baxy Remix-et, amely jól is sikerült.
A legnagyobb sikert viszont egy általunk indított ÚJ SOROZAT képviselte: A CINE-TECH
Ez nem más, mint a KULTUSZFILMEKBŐL/RAJZFILMEKBŐL-ZENÉKBE való transzformálás.
Az első közös Produkciónk is ebből fakadt, a jól ismert JASON STATHAM-mel, OrgazmiXound-dal és Jómagammal a Főszerepben CRANK 2012 néven, mellyel a FELPÖRÖGVE/CRANK című filmet alakítottuk át 2 izmos, igazán pörgős House, illetve Tech-House darabbá, amelyet szintén a Rimoshee Records közreműködésével juttattunk el a világnak.
Sikereket halmozott és nem szerény mezőnyben szerepelhettünk vele különböző válogatásokon: Jerry Ropero, Thomas Gold, Muzzaik, Criss Source, Joachim Pastor, Alex Kenji, Boogie Pimps, Sanya Shelest, Vincent Vega, Dimitri Vegas, Like Mike, Steve Kid és még sorolhatnám kiknek a társaságában.

Folyamatosan dolgozott a fejem gondolatban, hogy milyen újdonságot készítsek, amivel ÖNMAGAMAT adhatom, viszont mindenki ismeri, ha meghallja.
Kis idő elteltével kipattant a fejemből, hogy a régi gyerekkori kedvencemet kell a jelenbe varázsolni: A DZSUNGEL KÖNYVE című 1963-as rajzfilmet.
Megalkottam a DJ.Baxy – Jungle Book 2012 névre hallgató Tech-House Zenémet, melyet Louis Prima hangja kísért.
Felkértem az OrgazmiXound csapatot, hogy írjanak rá egy Remixet, amely ütős House színekben képviselte nevünket.
A két zene Hivatalosan megjelent a Rimoshee Records gondozásában és egyben megalkotta A LEGELSŐ SAJÁT MAXI LEMEZEM.
Nagy örömünkre Romániában és pár EU ország Chartlist-jén az Orgazmikus változat rangos helyet foglalt + a RIMOSHEE kiadványok között is a legnépszerűbb volt.
Nem sokkal később előrukkoltam SYLVESTER STALLONE főszereplésével A COBRA 2012 című ütős CINE-TECH zenémmel, majd 2012 nyarán a virtuális Barátom közreműködésével, JOHNNY BRAVO-val egy szintén CINE-TECH formációban.

Új emberek vettek körül, új lehetőségeket kaptam.
Felvettem a kapcsolatot D.j.Yano-val a 90’s évek sikeres magyar Digital Scream csapatából, kiknek 20 év alatt ELSŐKÉNT írhattam Remixet a TÚLÉLEM ÉN című 93-as ARANYLEMEZZEL illetett dalukra, hogy visszarepítsük a jelenbe.
Megismertem a PopStar De Luxx (2012-ben alakult formáció) fő tagját Keserű Tamást (Discosa).
Nagy port felkavaró daluk a CSINI VINI megtetszett, amit az Orgazmix csapat Remixelt és úgy gondoltam Én is csatlakozok hozzájuk.
Eléggé izmos alapot kapott, mely szintén tetszett a többségnek, de az album megjelenésről időben lecsúszott, viszont nem ez volt a cél.
3 hónap elteltével meglepetés ért: Kasza Robi Barátom titokban elküldte a Remixem a DELIGHTERS MUSIC LABEL-nek(HUN), ahol az album is debütált és felkerült egy MAGYAR válogatásra.

Sorra jöttek a sikeres pillanatok.
Ismeretségbe kerültem OTF-el(Zámbók József), kinek tetszettek a munkáim és lehetőséget adott 2 megjelenésre (JOHNNY BRAVO, SAN-DIEGO) a MUSIC DEALER RECORDS kiadójánál, majd 2 zenéjének Remixelésére, a Sailor Song-ra és a That Man-re (Feat Koszika & The HotSots).
Ugyanekkor barátkoztam össze Staffy-vel(Majzer Péter), kivel sikeres közös munkát készítettünk a Techno világában (Monopoly), amit a DELIGHTERS meg is jelentetett.

Rengeteg embert ismertem meg a Producerkedés által, melyből újabb és újabb kapcsolatok születtek és fognak is.

A Crank produkció által volt egy élő telefonos interjúm a pesti Lounge Rádióval, Dän von Schulz/Németh Zsolti, Kertész Józsi/Specialista és Splash aka. Linx Sharp/Zoltán Peti közreműködésével a Jungle Book által is interjú volt a szentesi Rádió 451-el, Hortobágyi Gyulával. Ezen kívül lehetőséget kaptam a Homeradio-ban/Budapest/Hembach Peti/, Baxy Show néven az egyedi Retro/Tech-House Mixeim bemutatására

REMIX CONTEST EREDMÉNYEK:

– Bricklake & Richardson – Coperate (HUN) —> DJ.Baxy Aerator Remix — III.HELY
– Hamvai P.G. Feat. Létray Ákos – Fény És Örvény (HUN) —> DJ.Baxy Concealed Feelings Remix — ALTERNATIVE II.HELY
– Egostereo – Sex Pistols (UK) —> DJ.Baxy Illegal Anaesthetic Remix — III.HELY
– Iron & Stereo Speakers – Radio Source (HUN) —> DJ.Baxy A Drink On The House Remix — III.HELY
– Budai & Vic – Ease Aura (HUN) —> DJ.Baxy Drop From The Clouds Remix — NEM ÉRTEM EL HELYEZÉST
– Dj.Walllas Feat. Adri & Flamemakers – Electro Funk (HUN) —> DJ.Baxy Heart Rending Remix — I.HELY
– Format B. – Socks And Sandals (GE) —> DJ.Baxy Monkeys With A Huge Bananas Remix — IV.HELY
– Carl Créme – My Lovin (FR) —> DJ.Baxy Do It From Behind Remix — II.HELY

DISCOGRÁFIA

2011

– Bricklake & Richardson – Coperate (DJ.Baxy Aerator Remix) / RIMOSHEE RECORDS
– Hamvai P.G. Feat. Létray Ákos – Fény És Örvény (DJ.Baxy Concealed Feelings Remix)
– Egostereo – Sex Pistols (DJ.Baxy Illegal Anaesthetic Remix)
– Iron & Stereo Speakers – Radio Source (DJ.Baxy A Drink On The House Remix) / RIMOSHEE RECORDS
– Budai & Vic – Ease Aura (DJ.Baxy Drop From The Clouds Remix)
– Dj.Walllas Feat. Adri & Flamemakers – Electro Funk 2011 (DJ.Baxy Heart Rending Remix)

2012

– Orgazmixound Feat. Ducky & Daavid – Nem Tudom 2012 (DJ.Baxy Funky Monkey Remix)
– Format B. – Socks And Sandals (DJ.Baxy Monkeys With A Huge Bananas Remix)
– DJ.Baxy & OrgazmiXound – Crank 2012 (Original Mix) / RIMOSHEE RECORDS
– DJ.Baxy & OrgazmiXound – Crank 2012 (DJ.Baxy Remix) / RIMOSHEE RECORDS
– DJ.Baxy – Jungle Book 2012 (Original Mix) / RIMOSHEE RECORDS
– Carl Créme – My Lovin 2012 (DJ.Baxy Do It From Behind Remix)
– Gigi D’ Agostino – The Riddle 2012 (DJ.Baxy I And A Remix)
– DJ.Baxy – Cobra 2012 (Original Mix)
– DJ.Baxy – Johnny Bravo 2012 (Original Mix) / MUSIC DEALER RECORDS
– DJ.Baxy – San-Diego (Original Mix) / MUSIC DEALER RECORDS
– DJ.Baxy – Up and Up (Original Mix)

2013

– Popstar De Luxx – Csini Vini (DJ.Baxy Condomita Remix) / DELIGHTERS MUSIC LABEL
– Otf – Sailor Song 2013 (DJ.Baxy Drinken Monkeys Remix) / ALL MIGHTY RECORDS
– Staffy & DJ.Baxy – Monopoly (Original Mix) / DELIGHTERS MUSIC LABEL
– Otf ft. Koszika & The HotShots – That Man (DJ.Baxy End The Beat Remix) / MUSIC DEALER RECORDS
– Digital Scream – Túlélem Én 2013 (DJ.Baxy Don’t Look Back Remix) / DELIGHTERS MUSIC LABEL

Linkek:
http://www.facebook.com/pages/DJBaxy/108755232538375
http://www.youtube.com/user/DJBaxy/videos?view=0
http://www.beatport.com/artist/dj-baxy/209530
http://soundcloud.com/dj-baxy

Köszönöm a lehetőséget a www.zeneihirek.hu-nak! 🙂
Zeneihirek.hu: Mi köszönjük! 😉