Fifth Harmony: megérkezett az első klip négyesben

Fifth Harmony

Egy héttel a dal megjelenése után, június 8-án debütált a Down klipje a Fifth Harmony négy dögös hölgyétől. Közreműködőként Gucci Mane is feltűnik a színen abban a nótában, ami a legjobb nyitó eladásokat hozta a lányoknak, és amely könnyen lehet a nyár egyik nagy slágere.

A Down ugyanis nem kevesebb, mint 25 ország iTunes listáján kezdett az első helyen, és most a vadonatúj videó várhatóan ad egy újabb löketet a szerzeménynek. A James Larese által rendezett klip egy tipikus amerikai motelba kalauzolja el a nézőket, akikből már az első 24 órában is akadt szép számmal, hiszen máris több mint 3 millióan tekintették meg a képsorokat. A Down egyébként az első single azóta, hogy Camila Cabello tavaly decemberben kilépett az együttesből – ez azonban nem törte meg Ally Brooke Hernandez, Normani Kordei, Dinah Jane Hanesen és Lauren Jauregui lendületét: a következő albumuk állításuk szerint még 2017-ben megjelenik.

A Fifth Harmony tavalyi 7/27 című albuma világszerte óriási siker lett: háromszoros platina volt Indiában, kétszeres Brazíliában, platina Kanadában, Ausztráliában és Kolumbiában, kétszeres arany Nagy-Britanniában és arany az Egyesült Államokban. A lemezen is helyet kapó Work From Home 2016 egyik nagy slágere volt, hiszen 672 millió stream mellett  1.5 milliárd megtekintést gyűjtött be a YouTube-on, amivel a tavalyi év legnézettebb videója lett! A csajokra ezt követően valóságos díjeső zúdult tavaly, mivel többek között egyaránt bezsebeltek MTV Video Music Awards, American Music Awards, iHeartRadio Music Awards, People’s Choice Awards és Much Music Video Awards elismeréseket.