A Belau a VIVA májusi kedvence!

Belau

Van úgy, hogy lassítani kell, megállni egy rövid időre és a mindennapi stresszből elmenekülni egy nyugodt, békés világba. A Kedves Péter és Buzás Krisztián alkotta Belau formáció pontosan ezt az elvágyódó hangulatot hozza idilli, tengerparti stílusú hangzásvilágukkal. Bemutatkozó nagylemezük, az Odyssey nemrég Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában, Wicked című klipjüket pedig a VIVA májusban Push felfedezettnek választotta.

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve tűnt fel a magyar zenei palettán, körülbelül egy éve. A különleges zenei projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. A formáció első lemeze, The Odyssey címmel jelent meg, amely nemrég Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában.

Nagyon örültünk, hogy a Wicked lett a VIVA Push felfedezettje, hiszen igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a klipjeinkre is. Fontos számunkra, hogy külföldön is minél több lehetőséget kapjunk, amihez elengedhetetlen a minőségi vizuális megjelenés. A dal egyfajta kettősségről szól, amit igyekezett a rendező, Szabó Péter is megjeleníteni a képi világban. A Wicked videót Svédországban egy különleges nemzeti parkban forgatták, azonban a félig svéd énekesnő, Antonia Vai pont Budapesten volt, így végül nem szerepel a klipben” – mesélte Kedves Péter.

A frontember azt is elárulta, hogy az instrumentális dalokon kívül fiatal tehetséges énekesnők is jelentős szerepet kaptak a The Odyssey című albumon, így például Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka, Szécsi Böbe és a fent említett Antonia Vai. Az így született dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a Földközi-tenger térségében és ezt a világot szeretné a formáció átadni közönségüknek.

A Belau fennállása óta már több sikert is a magáénak tudhat, a tavalyi évben több portálon is bekerültek az év legjobb dalai, valamint klipjei közé. A zenekar kiemelt célja, hogy minél több emberhez eljuttassák mondanivalójukat, zenéjük fő üzenetét. A fiatal csapat egy év alatt közel 60 koncertet adott 7 országban, beértve a régió legnagyobb eseményeit: Sziget, Balaton Sound, és a tavaly Európa legjobb fesztiváljának választott kolozsvári Untold. Idén nyáron is jelen lesznek hazánk legnagyobb fesztiváljain, és még több állomásos külföldi turnéjukat is folytatják.

A VIVA minden hónapban extra megjelenési lehetőségekkel támogatja a legtehetségesebb fiatal előadókat és formációkat. A VIVA Push májusi kiemeltje a Belau és a Wicked című szám.