Hans Zimmer ismét a Magyar Virtuózokat választotta magyar partnerének

virtuozok

Hans Zimmer óriási sikerű, teltházas budapesti koncertje után 2017. június 1-én visszatér Budapestre, hogy ismét felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg rajongóit.

Az újabb előadáshoz megint csak az idén kiemelkedő teljesítményt nyújtó Magyar Virtuózok Zenekart, valamint a Cinema Studio Choir énekeseit kérte fel közös munkára, akik örömmel lépnek újra színpadra a világ egyik legnépszerűbb filmzeneszerzőjével és zenészeivel.

“Felejthetetlen élmény volt együtt dolgozni Hans Zimmerrel, a világ egyik legelismertebb filmzeneszerzőjével. A próbák és a koncert is nagyon jó hangulatban teltek, és reménykedtünk a folytatásban. Minden zenészünk boldog, hogy ez 2017-ben megvalósul és részesei lehetünk ennek az új turnésorozatnak.”

A Magyar Virtuózok Kamarazenekart 1988-ban alapította Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a főiskolán végzett fiatal tehetséges tanítványaiból.

A ma már kamara szimfonikussá kibővült zenekar az évek során széles repertoárt épített fel, és alakulásától kezdve igen sikeres külföldi pályafutást mondhat magáénak: több mint 50 turnét teljesített három kontinensen, a külföldön játszott koncertek száma meghaladja az ötszázat.

A zenekar külföldi vendégművészekkel is együttműködik, többször turnéztak és lemezfelvételeket is készítettek már világhírű előadókkal.

Nyolc saját CD-felvételükből ötöt az Amerikai Egyesült Államokban adtak ki, a többi Magyarországon készült.

A CSC, azaz a Cinema Studio Choir magyar profi kórusok tagjaiból alakult 2012-ben. Az együttes főleg kortárs és klasszikus művek, musicalek és filmzenék előadására és stúdiófelvételére fókuszál.

Az első világkörüli turnéja kapcsán Hans Zimmer a következőt nyilatkozta: “Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy a nyugati-parti és az ausztrál előadásokat követően visszatérünk Európába, ahol tavasszal rengeteg csodálatos élményben volt részünk.

 

A magyar rajongók lelkesen fogadták az újabb koncert hírét, két hét alatt a budapesti belépők harmada már gazdára talált. Akik nem szeretnének lemaradni a júniusi lehetőségről, még bebiztosíthatják helyüket a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.