John Legend: “Élj most. Adj most. Szeress most.”

John Legend

“Nem tudom, ki csókol majd, ha én már nem leszek, ezért most szeretlek”

A többszörös platina eladásokat produkáló, Oscar-, Golden Globe- és tízszeres Grammy-díjas John Legend október közepén új dalt jelentetett meg “Love Me Now” címmel, ami egyben az első single volt az amerikai énekes/dalszerző december 2-án érkező, “DARKNESS AND LIGHT” lemezéről. A napokban pedig befutott a nóta szívhez szóló klipje is.

A Love Me Now arról szól, hogy úgy szeress, és úgy éld az életed, hogy maximálisan kiadsz magadból mindent, nem számít, hogy mit tartogathat a holnap. Nagyon izgatott vagyok, hogy az új albumom egy darabját megoszthatom a közönséggel. Rengeteg energiát és a teljes szívemet tettem bele a lemez elkészítésébe. Remélem, a rajongóim érzik majd ezt.” – mondta John Legend.

A video forgatása olyan helyszíneken zajlott, mint egy észak-iraki menekülttábor, egy orlandói éjszakai bár, a Dominikai Köztársaságban található Puerto Plata tengerpartja, valamint a Standing Rock indián rezervátum Észak-Dakotában.