A Vekonyz a harmadik VIVA PUSH felfedezett

Vekony Z - Viva Push 2014.

A VIVA PUSH hónapról hónapra feltörekvő előadókat és zenekarokat támogat és ismertet meg szélesebb közönséggel. A hazai előadók közül szeptemberben a StadiumX lett az első felfedezett, októberben pedig Fluor és Diaz új projektje a Wellhello lett a befutó. Ebben a hónapban Vékony Zoli Vekonyz nevű projektjével folytatódik a sor. A több zenei stílusban is jártas tehetséges fiatal zenész a The Way I Do című dal videoklipjének készítésekor is mindent maga irányított.

A VIVA PUSH szeptemberben indult egy korábbi MTV kezdeményezés mintájára. Célja, hogy feltörekvő előadókat támogasson és ismertessen meg szélesebb közönséggel emelt számú klipjátszás, speciális tartalmak és online felületeken való részvétel segítségével. A kezdeményezésnek nemzetközi fronton olyan világsztárok köszönhetik sikereiket, mint John Newman, Sam Smith vagy Icona Pop. A StadiumX és a Wellhello után novemberben a Vekonyz a népszerű zenetévé felfedezettje.

Vékony Zoli korábban több formációban is bizonyított már: 2013-ban a Plastikheaddal közös „A szeretet él„ című dallal vált ismertté, 2014-ben pedig a rapper Denizzel készítette el az azóta közkedvelt underground slágerré vált Holnapután című felvételét. A DJ otthonosan mozog a könnyed elektronikus műfajokban, ezt bizonyítja The Way I Do című újdonsága is, amelyben az angol zenei tehetségkutatóban feltűnt, bájos Yinka énekel.

Vékony Zoli többféle zenei stílusban is járatos, de új formációjára a The Way I Do vonala a leginkább jellemző. „12 éves koromban kezdtem el zenélni, két évvel később tartottam életem legelső koncertjét egy hazai szintipop zenekarral, majd jött a Plastikhead. Ezt követően olyan ismert hazai előadókkal dolgoztam együtt, mint Majka, vagy éppen Gáspár Laci.” – mesélte Zoli. „A Way I Do-t egy angol Voicet is megjárt énekesnővel, Yinkával vettem fel, akivel várhatóan több közös dalt is készítünk majd. Fontos, hogy az ember merjen igazán nagyot álmodni, így nemzetközi karrierben is gondolkodom.” – árulta el a DJ, akit a zenetévé elismerése váratlan meglepetésként ért.

„Óriási megtiszteltetés, és nagy öröm, hogy én lettem a VIVA PUSH legújabb felfedezettje, bevallom, egyáltalán nem számítottam rá. Remélem még szélesebb körben megismernek majd ezáltal. A The Way I Do licenszét máris 20 országban adták el, és 57 rádióban hallható világszerte. A dalhoz készült klip képi világát egyedül álmodtam meg és a kivitelezést sem engedtem ki a saját kezemből – épp ezért nagyon büszke vagyok a sikerére.” – magyarázta Vékony Zoli.

Az interjút megnézheted itt:

http://www.vivatv.hu/videos/viva-push-vekonyz-interju-the-way-i-do-1097119/

A VIVA PUSH hatalmas lehetőséget adhat a feltörekvő hazai előadóknak, és színvonalas, új zenéket ismertethet meg a zenerajongó közönséggel. A tévécsatorna novemberben Vékony Zoli Vekonyz projektjének szavazott bizalmat.