Monthly Archives: december 2013

Cee Lo’s Magic Moment – a menő ünnepi lemez

Holnap bekopogtat a küszöbön toporgó karácsony. Akinek a tradicionális melódiáktól dobban meg a szíve, idén mégis valami kevésbé molyrágta talpalávalóra vágyik, mint az elnyűtt Kiskarácsony – Nagykarácsony magnókazetta, tökéletes választás Cee Lo

Compact Disco év- és turnézáró koncert a Symbolban

A 2013-as év ismét nem múlt el tétlenül a Compact Disco életében: a rengeteg fellépés mellett megjelent harmadik albumuk, a The Storm is, valamint két új vendégművésznő is érkezett a csapatba. Török

Bruno Mars az év előadója!

Bruno Mars 2010 óta szorgalmasan gyűjtögeti a különféle nívós jelöléseket és díjakat. Köztük talán a legrangosabb elismerést, a Grammyt 2011-ben egyszer már a kezében tarthatta, most pedig újra karnyújtásnyira került tőle, hiszen

Megérkezett Vastag Csaba szenzációs új albuma!

Vastag Csaba – „Conecto” „Az Ajándékom Nektek J Ettől a másodperctől kezdve a boltokban van az első , igazi , teljesen saját Nagylemezem J Ajándékul a Mikulás nekem azt hozta , hogy már megjelenése előtt Arany

Muse – Live at Rome Olympic Stadium

Muse – Live at Rome Olympic Stadium Az első albuma kiadása óta eltelt közel 15 évben a Muse korunk egyik legmeghatározóbb rockbandájává nőtte ki magát, és olyan slágereivel, mint a „Supermassive Black

Deep Purple az Arénában!

A hard rock történetének egyik legnagyobb zenekara, a 2014. február 17-én újra Budapesten koncertező Deep Purple a hetvenes-nyolcvanas évtizedbeli csúcskorszak óta a legsikeresebb évét most 2013-ban könyvelheti el. Az együttes nyolc év

A Mrs. Columbo zenéje mosolyt csal az arcokra

A Fonogram-díjas Mrs. Columbo „A negyedik gyertya” című dala egyre több rádióban fut nagy sikerrel. A különleges ünnepi szerzemény elkészítése mellett a zenekarnak arra is jutott ideje, hogy egy őrületesen egyszerű és

One Direction – “Midnight Memories” – Megjelent az új album!

A One Directrion megjelentette harmadik stúdióalbumát „Midnight Memories” címmel november 25-én A rajongók londoni utazást nyerhetnek, ha megvásárolják az új albumot! Részletek: www.sonymusic.hu/1d A brit pop szupersztárok, a One Direction világszerte 2013.

Britney Spears – “Perfume (video)” – új klip

Megérkezett Britney második kislemezének klipje december 2-án megjelent új Brintey Jean című albumáról. A Parfume című klipet Joseph Kahn rendezte, aki korábban már olyan klipeket készített Britney-nek, mint a Toxic, Stronger vagy

Megkezdődött A Dal-ra benyújtott pályaművek értékelése

A 2014-es Eurovíziós Dalválasztó Show-ra rekordmennyiségű, 400-nál is több jelentkezés érkezett. A tíztagú szakmai zsűri mindössze a pályaművek felét tudta meghallgatni és véleményezni a szerdai napon, ezeknek egynegyede jutott tovább a hétfői,