A Mrs. Columbo zenéje mosolyt csal az arcokra

Mrs. Columbo 2013.

A Fonogram-díjas Mrs. Columbo „A negyedik gyertya” című dala egyre több rádióban fut nagy sikerrel. A különleges ünnepi szerzemény elkészítése mellett a zenekarnak arra is jutott ideje, hogy egy őrületesen egyszerű és praktikus módját ötölje ki az adománygyűjtésnek. Mindössze egy szavazatába kerül a segíteni vágyóknak, hogy az együttes jóvoltából idén karácsonykor 1 millió Forint juthasson el a Mosoly Alapítványhoz.

A Mrs. Columbo könnyed, vidám, bohókás, mégis igényes zenéje már önmagában elegendő lenne, hogy mosolyt csaljon a csöppségek arcára, ők most mégis tovább mennek, és egy tetemes összeg felajánlásával szeretnék támogatni a rászoruló gyermekeket.

A zenekar jótékony akciójához az Árkád Unplugged Ground elnevezésű kezdeményezése adta az ötletet. Az esemény keretében huszonegy napon át adnak jobbnál jobb magyar előadók – köztük a Mrs. Columbo – ingyenes akusztikus koncerteket a bevásárlóközpont első emeleti Designer & Startup Zónájában. Az a fellépő, akit a közönség szavazataival a legjobbnak ítél, 1 millió Forint nyereményben részesül. A Mrs. Columbo ezt az összeget szeretné teljes egészében a Mosoly Alapítványnak adományozni és a kisbetegek lelki gyógyulását támogatni.

A Mosoly Alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiáival, illetve hosszú távú terápiás programokkal segíti a súlyosan beteg és lelki traumát átélt gyerekeket a megpróbáltatások elviselésében és a kortárs közösségbe való visszailleszkedésben.

Most mindössze egy szavazattal Te is segíthetsz!

Részletek és további információk a kezdeményezésről és a Mosoly Alapítványról itt:

https://www.facebook.com/events/185255365004132/

Szavazni pedig az alábbi linken lehet december 21-ig:

http://www.arkadbudapest.hu/oldalak/unpluggedground#dec8

Mrs. Columbo – A negyedik gyertya