Birdy: apró tinédzser – hatalmas tehetség

Birdy.

Ha Jasmine van den Bogaerde szüleinek szegeznénk a kérdést, lehet-e a zenélést elég korán kezdeni, a válasz valószínűleg nemleges lenne. Lányuk, Birdy 7 évesen kezdett el zongorázni, 8 évesen pedig már komponált. Ezek után szinte nem is meglepő, hogy alig több mint 12 éves korában “So Be Free” című saját dalával megnyerte az angliai Open Mic tehetségkutatót. A versenyről és annak fináléjáról később egy BBC Radio 1 interjúban azt nyilatkozta, hogy „nagyon cool élmény” volt.
2011-es debütáló singleje, a Bon Iver „Skinny Love”-jának újragondolása az angol Singles Chart 17. helyéig jutott, Ausztráliában ötszörös platina lett, és a Vámpírnaplók egyik epizódjában is felcsendült.

Nem sokkal ezután megjelent első albuma, mely sajátosan interpretált feldolgozásaival és jellegzetes, bensőséges atmoszférájával Belgiumban, Hollandiában és Ausztráliában egyaránt az albumlista első helyezettje lett, és világszerte több mint 1,4 millió példányszámban kelt el. Birdy ekkor még mindig csak 15 éves volt. Egy évvel később „Just a Game” című dala „Az éhezők viadala” egyik hivatalos soundtrackje lett, Mumford & Son-nal közös “Learn Me Right”-ját pedig a Pixar használta fel egyik 2012-es sikerfilmjéhez, melynek köszönhetően a Hampshire-i tini megkapta első Grammy jelölését.
Birdy kislemezeiből eddig összesen 3 millió példány fogyott, ami meglehetősen szép eredmény annak fényében, hogy állítása szerint „csak azt csinálja, amit szeret”.
Nemrég megjelent fenomenális második albumán egy érettebb előadóval találkozhat a hallgató, egy olyan 17 éves lánnyal, aki mély dolgokról énekel őszinte dalokat, melyeket ő maga írt. A lemez fő erőssége, hogy kiforrottsága ellenére megőrizte a Birdyre olyannyira jellemző ártatlan, tiszta hangzást. A munkálatokban rengeteg híres és elismert szakember vett részt: többek között Ryan Tedder (One Republic) és Sia Furler gazdagítják a közreműködők sorát. A lebilincselő „Wings” című első single ideális beharangozója a lemeznek, mely tökéletes menedékül szolgálhat a léleknek a hűvös hónapokban.

Tracklista

1. “Wings”
2. “Heart of Gold”
3. “Light Me Up”
4. “Words As Weapons”
5. “All You Never Say”
6. “Strange Birds”
7. “Maybe”
8. “No Angel”
9. “All About You”
10. “Standing in the Way of Light”
11. “Shine”

A deluxe változaton hallható 
további dalok

12. “The Same”
13. “Dream”
14. “Older”
15. “Home”

 

Kiadja: Magneoton/Warner