Király Linda meghódította a New York-i Vespa klubbot

Király Linda nemrég ismét szülővárosába, New York-ba látogatott pár napra a helyi Vespa Klub meghívására, ugyanis miután látták az egyik hazai női magazinnak készített Vespas fotósorozatát őt kérték fel, hogy énekeljen a város egyik legnagyobb robogós klubjának szokásos, negyedéves összejövetelén. Az esemény plakátját még a Vespa hivatalos Facebook oldalán is megosztották, ahol több mint 2000 like-ot kapott. Az október 9-i, Hotel Chantelle báltermében megrendezett fogadáson több száz vendég vett részt, a teremben már mozdulni sem lehetett, amikor Linda és „zenei kísérete”, Kenny Muhammad, az „egyszemélyes zenekarnak” is nevezett amerikai beatbox-ossal a színpadra lépett. A különleges technikát alkalmazó Kenny Muhammad egyébként korábban már olyan világsztárokkal is fellépett, mint Maxwell, Stevie Wonder vagy épp Matisyahu. Linda saját slágereit (köztük a 2007-ben, New York-ban, Rodney ’Darkchild’ Jerkins-szel készített „Can’t Let Go”-t illetve a legfrissebb „Runaway (Beautiful Tragedy)”-t) és kedvenc dalainak feldolgozásait énekelte a lelkes közönségnek, akik elképedve hallgatták a magyar lány kivételes hangját.

Linda a munkát összekötötte egy kis szórakozással is, hiszen párja Zsombor szintén a városban tartózkodott ekkor a New York-i Comic Con résztvevőjeként, ahol nagy sikerű képregényét, az „R.E.M.”-et mutatta be alkotótársával, Ryan Coluccival, így ő is kilátogatott az eseményre. Zsombor rengeteget rajzol, és már Lindának is többször készített grafikákat, legutóbb Linda legfrissebb slágerének, a „Runaway (Beautiful Tragedy)”-nek a dalszöveges videóját készítette el, melyet már több mint 200.000 alkalommal néztek meg a YouTube-on:

Az eseményen készült további fotókat a Vespa NYC Club facebook oldalán

(https://www.facebook.com/VespaClubNYC) lehet megtekinteni. Az eseményről videó is készült, mely hamarosan szintén elérhető lesz a YouTube-on.
További infok:
http://www.kiralylinda.hu/
https://www.facebook.com/kiralylinda