Pénteken ismét Legenda!

Kovacs Kati - Fotkredit: MTVA Nagy Zoltán.

Kovács Kati: Kritikus leszek!

A nyári szünet után, pénteken este először jelentkezik az M1 show-műsora, a Legenda. Tóth Gabi, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, valamint Kocsis Tibor a 19 évesen a reflektorfénybe kerülő Kovács Kati által sikerre vitt dalokat dolgozták fel. Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője azt ígéri, kritikus lesz!

Péntek este újra felgyúlnak a fények, beindul a füstgép, a potméterek ütközésig tekerve, a zenészek a húrok közé csapnak, és beindul a Legenda. Az előadók a Kovács Kati által sikerre vitt dalokat gondolták újra.

(Kovacs Kati – Fotkredit: MTVA Nagy Zoltán.)

  • Bevallom, kritikus szemmel és füllel fogok leülni pénteken a tévé elé – állítja Kovács Kati. – Ne értsen senki félre, szurkolok a fiataloknak, de tudni kell, hogy nehéz fába vágták a fejszéjüket. Nem feltétlenül miattam, inkább a dalok miatt. Vannak köztük kifejezetten nehezen énekelhető nóták is. Az sem mindegy, hogy milyen stílust választanak a dalokhoz. Annak idején például nem volt divat rockosan énekelni. A Nem leszek a játékszered! című nótát elsőre például „szépen” felénekeltem a Rottenbiller utcai stúdióban, aztán addig kérleltem a fiúkat, hogy Laux Józsi végül megenyhült és megengedték, hogy rekedtes hangon, üvöltve is felénekeljem. A dal sikere azóta is engem igazol. Bizonyos dalokat hosszú ideig gyakorolgattam, ízlelgettem, hogy milyen stílus áll jól nekik. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, ha teljesen más formában hallom. Egyik feldolgozást sem ismerem, úgyhogy mind újdonság lesz nekem. Különösen kíváncsi vagyok Tóth Gabi és Marót Viki feldolgozásaira, mert valamiért ösztönösen jobban szeretem, ha férfiak éneklik a dalaimat. Attól azért tartok, hogy nem lesznek elég kemények. Félek, hogy túl „civilizáltan” akarják majd elénekelni a dalokat. Azért az is érdekes, hogy amikor én ezeket a dalokat énekeltem 19 évesen, jóval fiatalabb voltam, mint a pénteken látható előadók. Remélem jók lesznek a fiatalok!

  • Kovács Kati kívül-belül egy igazi legenda – állítja Harsányi Levente, a Legenda műsorvezetője, akinek nagy kedvence az énekesnő. – Egy igazi energiabomba. Nem értem, hogy lehet ilyen erő benne, ráadásul ő a mai napig élőben énekel a fellépésein. Nem utolsó sorban pedig tele van humorral és tök jó csaj. Sokkal jobb lába és hangja van, mint nekem valaha is lesz, de maradjon is így!

  • Nagyon vártam már ezt az adást, hiszen hihetetlenül gazdag és ismert életműből válogathattak a dalokat feldolgozó zenészek” – mondta Mádai Vivien, aki a Legenda női műsorvezetője. – Külön örültem neki, hogy egyik nagy kedvencem, Kocsis Tibor pont a „Nem leszek a játékszered!” című dalt választotta, ami az egyik legkedvesebb dalom Kovács Katitól. Tóth Gabi szerintem csúcsformában van, a hangját még kint, az öltözőben is hallani lehetett. Igazi rockdívaként uralta a színpadot.Ennek megfelelően válogatott dalokat is, a Rock and roller is tökéletes választás volt – tette hozzá.

  • Érdekes, hogy férfi előadóként inkább a lírai oldalamat ismerik jobban, de én szeretek a dolgokkal szembe menni, ezért is választottam az Úgy szeretném meghálálni! lírai dal mellé két keményebb nótát – mondja Kocsis Tibor. – Nagyon kíváncsi vagyok, mit szól hozzá Kati, ez tulajdonképpen egy próbatétel, vizsga is számunkra és nagy felelősség is persze.

Legenda M1 október 4., péntek 20:20