Ákos – Turné 2084 – Koncertfilm!

Ákos • Turné 2084 – Koncertfilm! (Dupla DVD)

Ákos elsöprő sikerű szintirock-koncertsorozata másfél éven át tartott. A turné repertoárja a 2084 című stúdióalbum anyagából, valamint a legismertebb Ákos- és Bonanza-dalok újrahangszerelt változataiból állt össze. Az előadásokat több mint kétszázezren látták országszerte és a határainkon túl is: a TURNÉ 2084 kétszer is eljutott Londonba, hallhatták Marosvásárhelyen, Amszterdamban és Brüsszelben is. Ugyancsak kétszer dörrent a szintirock a VOLT Fesztiválon. Emlékezetes állomás a tavalyi Sziget-buli vagy az idei koncert Békéscsabán, Debrecenben, Székesfehérvárott, Szegeden. A DVD-kiadvány a másfél éves diadalmenet fontos állomásait örökíti meg.

A felvételek dupla DVD-n kaptak helyet: az első korong a múlt decemberi, telt házas Aréna-beli 2084-lemezbemutató teljes anyagát tartalmazza, a második korong pedig a jubileumi, 20. Sziget Fesztiválon adott koncert kibővített változatát, kiegészítve számos eddig kiadtalan felvétellel. Emellett sok extra tartalom került a második korongra: werkfilmek, a 2084 albumhoz kötődő összes videóklip, valamint  rejtett extra is található rajta. A kiadvány ezúttal is Super Jewel Boxban, rengeteg fotót megjelenítő kísérőfüzettel jelenik meg.

DVD 1:

– ÁKOS – 2084 lemezbemutató koncert a Budapest Arénában, az előadáson elhangzott összes dallal (sztereó és 5.1-es hanggal)

 

DVD 2 (Extrák):

– KONCERT A SZIGETEN, 2012 – extra változat (sztereó, 5.1)

– Videóklipek (sztereó, 5.1), videónapló-bejegyzések, werkfilm, rejtett extrák

 

“A fesztivál legprofibb színpadi produkciója”RTLklub

“A Sziget legnagyobb koncertje”Index

“Hibátlan”HVG

“Profi, kidolgozott, gördülékeny”Népszabadság

“A leglátványosabb koncert, amit valaha láthattunk a fesztiválon” Félsziget

“Egy rendkívül precíz ember hiba nélkül szórakoztatta a fesztiválozókat” – Délmagyar

“Ákos egyszerűen tökéleteset alkotott” – Hír24

“Frenetikus koncert” – SZIN

TURNÉ 2084 – KONCERTFILM  – dupla DVD

Országos megjelenés: 2013. október 2.