Ákos új maxival és klippel ünnepli a szülinapját! | zeneihirek.hu

Ákos új maxival és klippel ünnepli a szülinapját!

Ákos

Magyarország egyik legnépszerűbb férfi előadója tavaly jelentette be, hogy 2017-ben nem koncertezik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alkotással is leállna – az énekes rendhagyó módon újra szülinapján jelentette meg új maxi lemezét, Szabadon címmel. Az albumon a címadó dal több változata mellett az Átölel című szám album- és koncertverziója és egy Hauber-remix is helyet talált.

„Zsolt még tavaly nyáron adta ezt a demót, nagyon tetszett, a szöveget azonnal meg is írtam, de a zsúfolt turnénaptár, az akkor készülő koncert-DVD és a dupla Aréna előkészületei miatt nem tudtuk rögzíteni a dalt. Jó, hogy vártunk vele, mert sok ötlettel gazdagodott azóta, ráadásul remek újraértelmezések is készültek hozzá: Zsolt és Lepe nagyszerű remixei mellé egy szikár rockverziót is feljátszottam a stúdióban – szabadon!” – mondta el az énekes. A kiadvány exkluzív digipack csomagolásban jelenik meg.

 

A „Szabadon”-hoz egy lyric videó is készült, amelyet a koncertek látványtervezője, Madarász János készített. Az új dal és klip is jelzi, hogy javában zajlik a műhelymunka, az új album 2018 őszén láthat napvilágot a tervek szerint. Addig is folytatódik a Krúdy-felolvasóestek kilenc éve tartó sorozata, illetve Ákos az Arany János-emlékév kapcsán is meglepetésre készül: az idei terveiben egy Arany-hangoskönyv felvétele és verses estek is szerepelnek.

 

„Régi álmom válhat valóra ezzel: diákkorom óta várom, mikor állnak együtt a csillagok egy ilyen nagy kalandhoz. A felkészülésben most is Szigethy Gábor irodalomtörténész segít. Az előadás végleges formája mostanában alakul ki, remélem, idén őszre elkészülhet a hangoskönyv is, amelyet bensőséges esteken mutathatunk be a közönségnek” – árulta el Ákos.