Icona Pop: Girlfriend

Icona Pop - Girlfriend CD borító - Cover picture for single Girlfriend by Icona Pop.

Az Icona Pop svéd csajduó két tagja úgy találkozott, hogy Aino Jawo-t egy szakítás után elcipelte egy buliba egy jóbarát – a buli házigazdája pedig Caroline Hjelt volt. Az együtt áttáncolt éjszaka eredménye az lett, hogy elhatározták: megalapítják “a világ legjobb zenekarát”. Persze, az ember sok mindent elhatároz egy-egy buli hevében, amit aztán másnapra már el is felejt – de esetükben ez, szerencsére, nem így történt.
A két lány hamarosan bevonult Aino testvérének a stúdiójába, és amint elkezdtek dalokat írni, tudták: ebből valami nagyon jó fog kisülni.

2011-es bemutatkozó EP-jük, a Nights Like This a Rolling Stone szerint az év egyik legígéretesebb debütálása volt. New York és London klubjai imádták őket. Aztán amikor idén januárban elhangzott az HBO “Csajok” című műsorában az I Love It című daluk, az egész világ felkapta a fejét. Több mint kétmillió kislemez-eladás Amerikában egyedül, rengeteg TV Show-s fellépés, nemzetközi lemezszerződés, koncert húszezer ember előtt a Madison Square Gardenben – csak pár eredmény, amit azóta elértek. 2013. egyik legjobban várt albuma pedig idén októberben érkezik majd THIS IS.ICONA POP címmel.

Természetesen nálunk is ai idei tavasz-nyár egyik legnagyobb slágere volt az I Love It – ahogy mondani szokás, a sarki suszter is ezt fütyülte. Most pedig itt az új kislemez, a Girlfriend, amely fülbemászó dallamával hasonló babérokra tör.

Íme a klip: