„Valami véget ért” – Ákos – 2084
Szegeden a SZIN-en zárult a több mint egy évet felölelő 2084 turné, amelyre ország határokon belül és túl 200 ezernél is többen voltak kíváncsiak. Azonban a búcsú nem végleges: ősszel érkezik a turné legjobb pillanatait és felejthetetlen koncertjeit felidéző DVD, és a Karcolatok-estek is megdobogtatják majd a rajongók szívét.
2012 tavaszán hosszas várakozás után a negyedévszázados zenei karrierrel büszkélkedő Ákos és zenekara újra hallatta a hangját. Sokan megijedtek, mikor a 2010-es év végi nagykoncertet követően beállt a csend. A rossz nyelvek egyenesen végső búcsút emlegettek, de a közönség jól tudta: Ákos nem tűnhet el se szó, se beszéd a magyar könnyűzene egéről. A nyugodtabb, kimértebb hangzással bíró Andante-turnét követően az új lemezek, mint a Még közelebb vagy A katona imája már egy új dallam- és szövegvilágot hozott, amely felüdülést jelentett a lemezpiacon. A rajongók visszajelzéseiből és a koncertek látogatottságából is kiviláglott, a megújulás nyerő volt, a zene és a mondanivaló átjött.
Aztán robbant a bomba, új projekt készül a stúdióban. Ákos és munkatársai szorgosan dolgoztak egy, a nyolcvanas évek hangzásvilágát idéző, de a modern zenei alapokat cseppet sem nélkülöző új lemezen. A korongról, amely sokat sejtetően a 2084 címet kapta, elsőként az Előkelő idegen című dalhoz készült videoklip, amelyet sokan nagy izgalommal vártak, mert abból már sejteni lehetett mit tartogat az új korong. A klip hang- és fénytechnikája, a szöveggel kiváló párhuzamot alkotva alaposan felcsigázta az érdeklődőket, és a nyáron befutó Tipikus sztereót követően egyre többen vágytak arra, hogy ennek a szintivarázsnak élőben is a részesei lehessenek. De a tavalyi fesztiválszezonban még csak ízelítőt kaphattak a későbbiekben „techno terrorra” keresztelt műsorból. A nagy durranásra 2013 tavaszáig kellett várni.
Ahogy arról már a június 15-ei békéscsabai koncertet követően is írtam, engem az élő show előtt a diszkót idéző elemek a koncertfelvételeken megrémisztettek kicsit. Féltem, hogy mit kapok, pedig a lemez teljes tartalmát addigra vagy tucatszor végighallgattam. Aztán már a koncert előtt a közönség soraiban állva felcsendültek az előtrackek, amelyek alaposan ráhangoltak az est hátralévő részére. Nem árulok el azzal nagy titkot, hogy jómagam a nyolcvanas évek legvégén láttam meg a napvilágot, magyarán még javában pólyás voltam, mikor az ismert új és régebbi szerzemények között olyan kiváló átdolgozások csendültek fel, mint a Bronski Beat Smalltown boy-a vagy a Here comes the rain again. A jól felpörgetett, örökzöldek, mint az Ikon vagy a Mindenki táncol egyaránt gondoskodtak arról, hogy a majdnem két és fél órát felölelő koncertet követően másnap mindenem sajogjon. Így mikor hírt kaptam arról, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) temetik a produkciót, nem volt kérdéses, hogy ennek a monumentálisnak ígérkező eseménynek is a részese kívánok lenni.
Ákos már délelőtt beénekelte magát a fesztiválozók szívébe Szegeden is. Már a beálláskor több tucatnyian gyűltek össze az ismerős dallamok hallatán a nagyszínpad előtt. Este kilenc óra körül pedig ahogy a kultikus Induljon a banzájban! elhangzik „egy tenyérnyi hely nem volt szabadon”. A Punnany Massif és a Brains koncertjét követően szinte teljesen megtelt a SZIN színpad előtti tér. A dalokhoz készült promóképekről ismert fehér műanyag bábuk a fénytechnikával karöltve misztikus hangulatot teremtettek a közönség soraiban, és tovább gerjesztették a hangulatot.
Bár nagyjából Békéscsabán képet kaptam arról, hogy miként néz ki a koncert menete, tisztában voltam vele, Ákos munkásságát ismerve, hogy a mostani turnézáró esemény jócskán tartogat majd meglepetéseket és fordulatokat. Nem csalódtam. Különös momentum volt, mikor a jelenlévők feje felett egy spéci készülék húzott el. A repülő alkalmatosságra egy kamerát rögzítettek, amely a magasból örökítette meg, hogy a Tisza partján mennyien gyűltek össze és buliztak kedvenc slágereikre.
Az antiutópikus jövőt idéző intro alatt ismét kirázott a hideg. A címadó 2084 lüktetése és a képi világ együttesét külön vártam, és semmi pénzért nem hagytam volna ki most sem. Aztán felcsendült az elmaradhatatlan Veled utazom. A tracklistát nagyjából idáig tudom felidézni, utána csak követtem a zene lüktetését, és a körülöttem állókkal közösen együtt énekeltem az áthangszerelt örök kedvenceket. Titokban pedig már arra vártam, hogy felcsendüljön Ákos tolmácsolásában a Smalltown boy vagy a Hurts Miracle-je. Utóbbi átdolgozása még a brit csapat szívébe is teljesen belopta magát, nem is csoda, hogy a fesztiválozók is élvezettel dudorásszák.
Az első 2084-es koncertemet követően elmondható, hogy alaposabban beleástam magam akár a Depeche Mode, akár Peter Gabriel világába, és egy sor új zenei élménnyel gazdagodtam. Orwell 1984 című regényét is Ákos adta a kezembe képletesen, most pedig bevezetett a nyolcvanas évek örökérvényű klasszisai közzé. Mindezt pedig megfejelte egy kis Bonanzával, amely a mai napig képes megszólítani a magyar néplelket, és kellemes nosztalgiával tölti el az idősebb korosztály képviselőit. De az ifjabbakat sem kell félteni! Öröm volt tegnap este látnom, hogy szerte a tömegben a húszas éveiket taposók is teljes átéléssel énekelték a szinte velük egyidős, hanem idősebb opuszokat.
A koncert vége felé közeledve egyszer csak a színpadon Ákos kifeszített egy lepedőt, amelyen nemes egyszerűséggel csak az állt, hogy „Köszönjük!” és a jól ismert Ákos-jel. Ezt a nemes gesztust a közönség hangos ovációja és tapsvihara követte. Az Adjon Isten! című népdal a koncertek zárószáma, amit egy-egy fergeteges buli után nehéz azért lenyelni. Mert vannak produkciók és előadók, amelyekből talán sosem elég, és trackek, amelyeket újra és újra behelyez a zenebarát a lejátszóba.
Bár a 2084 „évkönyve” ezennel véget ért, egy másik projekt már szinte teljesen kész, és biztosak lehetünk benne, hogy megkarcolja majd a szívünk.
Krupincza Mia
Fotó: Ákos hivatalos Facebook oldala