Véget ért a Talentométer3 könnyűzenei és borászati tehetségkutató

Az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. tehetségkutatójának díjazottja!

Június 30-án véget ért az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. idén harmadik alkalommal megrendezett könnyűzenei és borászati tehetségkutató sorozata, a Talentométer. Többhónapos versengés, közönségszavazás, a szakmai zsűrik hosszas vitái és hetekig tartó koncertsorozatok után a vasárnapi döntőn kiderült, hogy mely előadók és zenekarok lettek a Talentométer győztesei. A félezer fős közönség előtt zajló maratoni döntő végén a tíz fellépő mindegyike értékes és szakmailag is jól felhasználható díjban részesült. Bár a Talentométer tehetségkutatónak valójában nincs fődíjasa, de az „egyenlők között vannak elsők”, a legérdékesebb díjakat a közönségszavazáson fej-fej mellett végző Run Over Dogs és a Babes In The Wood nyerték.

Hivatalos honlap: http://talentometer.hu
Facebook oldal: https://www.facebook.com/Talentometer

A 2011-ben indult, 2013-ra jelentősen kibővült Talentométer tehetségkutató sorozatot az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. azért hozta létre, hogy némiképp felfrissítse a magyarországi zenei élet, illetve borkultúra megszokott köreit, és bebizonyítsa, hogy mindkét területen szép számmal akadnak tehetséges, elhivatott és hírnévre, megbecsülésre érdemes fiatalok. Az eredmények a tehetségkutató alapítóit igazolták: a könnyűzenei szekcióba idén több mint 560 zenekar és előadó, a borversenyre száznál több 40 év alatti borász jelentkezett. Hetekig, hónapokig tartó előválogató-sorozat után jutott el a döntőbe az a tíz zenekar, illetve tizenhét borászat tizennyolc bora, amelyek közül kikerültek a szakmai zsűri, illetve a közönség által legjobbnak tartottak.

A Varga Livius (Quimby), Fehér Zsombor (Kerekes Band), Tóth Viktor, Tóth Gergő (Blind Myself), Ganxsta Zolee, Felcser Máté (Punnany Massif) összeállítású zsűri (a zenei-szervezői szakma kiválóságaival, illetve az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. munkatársaival kiegészülve) nagyon komolyan vette a feladatát, az ő hetekig tartó áldozatos zsűrizésüknek és a közönségszavazatoknak (amelyekből több mint tízezer érkezett be) köszönhetően alakult ki a győztesek és a díjak listája:

 

Run Over Dogs (pop/rock)

2000 km szabadon felhasználható turnébusz szolgáltatás, fellépési lehetőség az A38 Hajó Koncerttermében, vidéki fellépések, színpadi próba biztosítása az A38 koncerttermében a turnéra való felkészüléshez, koncert-videóklip felvétele az A38 Hajó professzionális technikájával.

Portré:

 

Babes In The Wood (metál)
Fellépési lehetőség biztosítása az A38 Hajó koncerttermében, 50 perces HD minőségű riport és koncertfilm készítése az A38 Hajó stábjával.

Portré:

 

Chris Devil Trio (jazz)

Fellépési lehetőség az Újbuda Jazz Fesztivál, 30 óra stúdióidő az A38 Hajón.

Portré:

 

Turn Of Mind (metál)

Fellépési lehetőség a Rockmaratonon, illetve az A38-on, neves külföldi előadó előtt.

Portré:

 

Balogh Tamás Trio (jazz)

Négyszámos demofelvételi lehetőség az az A38 Hajón, valamint fellépési lehetőség az Újbuda Jazz Fesztiválon.

Portré:

 

Zombori (világ- és népzene)

Fellépési lehetőség az A38 Hajón, neves magyar fellépő előtt.

Portré:

 

NB (hiphop/reggae)

Fellépési lehetőség az A38 Hajó koncerttermében.

Portré:

 

 

LEROM (világ- és népzene)

Fellépési lehetőség a Veszprémi Utcazene Fesztiválon.

Portré:

 

Ed Is On (pop/rock)

Fellépési lehetőség a Sziget Fesztiválon.

Portré:

 

Suburband (hiphop/reggae)

Fellépési lehetőség a Szerencsejáték Zrt. Szerencseszombat című műsorában, valamint a Reggae Campen.

Portré:

 

 

A könnyűzenei tehetségkutatóval párhuzamosan zaljott a Talentométer – Fiatal borászok versenye is. Ennek végeredménye a következő, a döntőről készült összefoglaló itt tekinthető meg:

 

Könnyű fehérek
1. Folly Arborétum és Borászat – Budai Zöld
2. Molnár és Fiai Pincészet – Irsai Olivér
3. Vabrik Pince – Budai Zöld Veltelini
Közönségdíj: Folly Arborétum és Borászat – Budai Zöld

Testes fehérek
1. Vabrik Pince – Budai Pinot Gris
2. Kovács Borház – Sauvignon Blanc
3. Nyolcas Borház – Muscat Ottonel
Közönsségdíj: Kis Tamás – Vándor

Könnyű vörösek
1. Brunyai Kadarka
2. Pastor Pince Medito Cuvée
3. Skizobor Cabernet – Shiraz
Közönségdíj: Benedek Pince

Testes vörösek
1. Balga Családi Pincészet Egri Bikavér
2. Winelife Kékfrankos
3. Pantlika Pincészet Cabernet Sauvignon
Közönségdíj: Pantlika Pincészet Cabernet Sauvignon

Habzóborok
1. Dereszla Dorombor Frizzante
2. Kovács Borház Fruska
3. Szatmári Pincészet Mámor
Közönségdíj: Szatmári Pincészet Mámor

Rozék
1. Gódor Attila – Szekszárdi OEM Rosé Cuvée
2. Csernyik Pince – Nyitány
3.Csetvei Pince – Baba
Közönségdíj: Sterlik Pince – Soproni Pirkadat Rosé Cuvée

A Közönség Kedvence bort, ami a Vabrik Pince Zöld Veltelinije lett, az A38 Étterem forgalmazza egy éven keresztül.

A kategóriák (szakmai zsűri által kiválasztott) első helyezettjei Bordeaux-ba nyertek szakmai utat,
a második helyezettek barique hordót, a harmadik helyezettek forgalmazást nyertek a Borbárban.
Az elődöntőn a közönségszavazás 4 kategória nyertese a VinCe Fesztivál 2014-en kap egjelenési lehetőséget, a két nyertese pedig Vince magazinos portré cikket nyert.

 

Közel fél éven át tartottak a Talentométer3 tehetségkutató válogatói, és a döntők méltó megkoronázásai voltak az eseménysorozatnak. Külön ki szeretnénk emelni a koncertek és borászprogramok barátságos jellegét – a backstage-től, az éttermen és a teraszokon át a nézőtérig, természetesen a színpadot is beleértve fantasztikus hangulat uralkodott, hosszú távú barátságok és szakmai kapcsolatok szövődtek. Nagy hálával tartozunk a zsűri tagjainak, akik elképesztő lelkesedéssel és hozzáértéssel értékelték, bátorították és segítették a fellépőket hónapokon keresztül.

 

További információk a talentometer.hu, illetve a38.hu honlapokon.