Euróvízió 2013 – Közel a cél | zeneihirek.hu

Euróvízió 2013 – Közel a cél

ByeAlex Gundel-Takács Gábor mikrofonja előtt.

A 39 résztvevő ország közül május 14-én, kedden este már 16-an bemutatkoztak a közönségnek. Közülük 10-en jutottak tovább a szombat esti malmői döntőbe. A magyar induló ByeAlex csütörtökön tizenkettedikként lép az elődöntő színpadára.

A sorban immáron az 58. dalfesztiválnak az idén Malmő ad otthont, mivel a tavalyi bakui megmérettetésen a svédek üdvöskéje, Loreen lett a végső befutó. Hazánkban immáron második alkalommal hirdették meg A Dal versenyt. A több mint száz pályamű közül a legjobb 30 az elődöntők sorában mutatkozott be.

A fináléban a malmői dalfesztiválon való részvételt sokak meglepetésére a hipszter stílusban nyomuló, kissé különc újságíró-zenész ByeAlex nyerte el. Alex, ahogy arról már korábban mi is hírt adtunk, a Zoohacker által remixelt Kedvesem című szerzeményét magyarul adja majd elő az elődöntőben. Eredetileg úgy tervezte, hogy a refrént svédül énekli, de a legutóbbi információk szerint ez a kezdeményezés bizonyos körökben megakadt.

Az énekes, akit az idei Viva Cometen jelöltek az új előadói díjra május 8-án utazott ki Svédországba. Kint-létének színes pillanatait rendszeresen tudatja követőivel hivatalos Facebook oldalán. Alex fogadtatása még kérdéses, mert a dala eléggé eltér a korábbi Magyar indulókétól, viszont érkeznek azért pozitív visszajelzések szerte az öreg kontinensről. Például a fiút beválasztották a tíz legszexibb előadó közé. Továbbá a svéd tévében is jól sikerült a bemutatkozása.

Természetesen már jóal a verseny előtt elindultak a latolgatások, hogy mely országok képviselői lehetnek a végső győzelemre a legesélyesebbek, ezzel egyben elnyerve a verseny jövő évi rendezésének jogát. A kedd este során továbbjutott dán énekesnő, a 20 éves Emmelie de Forest neve több alkalommal is elhangzott. De a végső indulói lista cask csütörtökön alakul ki, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a németek olyan ismert zenekar képviseli, mint a Cascada, míg a britek a még mindig kirobbanó formában lévő Bonnie Tylert indították az idén.

A dalfesztivál megítélése elég felemás, és visszanézve az elmúlt évtizedek győzteseit, bizony valóban tapasztalható az, hogy a jó szomszédi viszonyban álló államok vagy rokonnépek bizony preferálják egymás jelöltjeit. A korábbi években a magyar résztvevők Rúzsa Magditól eltekintve nem értek el túl fényes eredményeket, hiába nyújtottak színvonalas teljesítményt. Az utóbbi idők talán legnagyobb csalódása Wolf Kati alulértékelése volt, akit a döntők előtt a legjobb 10-be vártak, de a Compact Disco sem tudta sajnos úgy megpendíteni Európa szívét, ahogy szerette volna. Hogy az idén Alex csodabogársága, és divatos stílusa mennyire lesz nyerő egyelőre még a kérdéses. De reméljük, hogy legalább azt a hagyományt megtartjuk, hogy a döntőig jutunk.
Aztán egy szép nap remélhetőleg Bayer Friderika 1994-es remekelése ismét megismétlődik, és talán egyszer hazánk is otthont ad majd ennek a világszerte nagy népszerűségnek örvendő rendezvénynek, amely kiemelkedő helyet foglal el a nemzetközi zenei élet palettáján.

Bár csütörtökön mi nem voksolhatunk a “Kedvesemre”, azért szorítsunk azért, hogy Alex szombaton is elsuttoghassa sajátos szerelmi vallomását Európának.

Krupincza Mia