Idén hetedik alkalommal hívja a zamárdi szabadstrandra híveit Magyarország legnépszerűbb prémiumeseménye, a MasterCard® Balaton Sound. A Sziget Szervezőiroda 2007-ben azzal a céllal hívta életre az eseményt, hogy a Balaton legszebb panorámájú partján új minőséget hozzon létre a hazai fesztiválpiacon, igazán mai programkínálattal és világsztárokkal. A Balaton Sound hamar népszerűvé vált és pár év elteltével már teltházas napokkal büszkélkedhetett – elsőként fordult elő a hazai fesztiválok történetében, hogyelővételben keltek el a bérletek az eseményre.
„Az idei év elején Hollandiában vehettük át Európa legjobb, közepes méretű fesztiválja díját. Talán ennek az elismerésnek és persze az elmúlt évek sikereinek is köszönhető az a robbanásszerű érdeklődés, amely az idei évre jellemző, s e pillanatban már csupán 1000 db bérlet áll a közönség rendelkezésére, amely – a tempót figyelve – hamar el fog fogyni” – közölte Lobenwein Norbert főszervező.
A 7-dik alkalom a megújulást jelenti a Sound életében is. Legfontosabb változás, hogy a rendkívüli sikertörténethez most névadó szponzorként társult a MasterCard kártyatársaság, amely MasterCard®PayPass™ és Maestro® PayPass™ márkáival már két éve jelen van a fesztiválon. „Már több éve tart a partnerségünk a Sziget Szervezőirodával és nagyon sok izgalmas közös kezdeményezést valósítottunk meg ezen időszak alatt. A rendezvényeiken már két éve kizárólag csak kártyával, tavaly óta pedig bármilyen MasterCard® vagy Maestro® PayPass™ típusú bankkártyákkal is lehet fizetni. Nagyon büszkék vagyunk, hogy a MasterCard Balaton Sound rendezvény már a nevében is hordozza együttműködésünk sikerét” – mondta Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója.
A PayPass™ fizetési móddal jelentősen csökken a fizetésre szánt idő, amely a gyorsaság mellett kényelmesebb is, nem beszélve arról, hogy miután a kártyabirtokosok a bankkártya mögött álló bankszámláról költenek, nincs szükségük a folyamatos feltöltésre sem.
„2013-ban a MasterCard® Balaton Soundon a PayPass™ funkcióval ellátott bankkártyákhoz, órához vagy matricához olyan előnyök társulnak a rendezvény során, amelyeket csak a MasterCard® vagy Maestro®PayPass termékkel rendelkező vendégek tudnak igénybe venni. Ilyen lesz például a külön, VIP soron történő beléptetés a MasterCard® vagy Maestro® PayPass™ kártya felmutatásával, dedikált Wi-Fi, előzetes regisztrációhoz kötött PayPass sátortábor. Érdemes tehát minden fesztiválozónak magával vinnie a PayPass™funkcióval ellátott MasterCard® vagy Maestro® kártyáját!” – tette hozzá Pataky Piroska, a MasterCard® Europe marketing vezetője.
További változásokat a programhelyszínek terén is tapasztalhatunk. „A kezdetek óta fontosnak tartjuk, hogy a megszokottnál és az elvártnál is többet adjunk a közönségünknek. Ezért építünk látványos bárokat, egyedi installácókat, impozáns programhelyszíneket. A fokozott várakozásoknak, elvárásoknak idén is látványos újdonságokkal igyekszünk megfelelni. Egyrészről a fesztivál fő vonzerejének számító Balaton vízfelületére koncentrálódnak majd új elemek, úszó szigetek, stég-komplexumok, másrészt teljesen új, meglepően grandiózus külsőt kap a rendezvény fő helyszíne a MasterCard Nagyszínpad, amelyre közel félezer négyzetméternyi kivetítő mellett egyedülálló díszlet kerül, rengeteg showelemmel kiegészülve.” – mondta el Fülöp Zoltán, a Sound másik főszervezője.
A fesztivál szervezői felhívják a látogatók figyelmét arra, hogy kizárólag a hivatalos árusítóhelyeken vásároljon mindenki MasterCard® Balaton Sound belépőt, ugyanis a feketepiacon gyakran megjelenő hamis jegyekkel idén sem lehet bejutni a fesztiválra.