Gavin DeGraw: szex muzsikaszóra
Szeptemberben jelentette meg hatodik albumát Gavin DeGraw: a “Something Worth Saving” három év elteltével követte a nagy sikert aratott “Make a Move” korongot. A lemezről elsőként a “She Sets the City on Fire” single debütált, mégpedig a hivatalos videóval egyszerre, amelyben a főszerepet az amerikai szupermodell, Jessica Vargas alakította. Most pedig megérkezett egy friss klip a lemezről, mégpedig a turnéjelenetekből összevágott „Making Love With The Radio On”.
A „Something Worth Saving” megírásakor DeGraw olyan előadók munkásságából merített ihletet, mint David Bowie, Prince vagy a The Beatles. „Nem konceptalbumban gondolkodtam, ennek megfelelően sok különböző nóta került fel a lemezre: némelyiket más szerzőkkel közösen írtam, némelyiket pedig egyedül” – nyilatkozta az amerikai előadó.
DeGraw 2003-as bemutatkozó lemezéből (“Chariot“) több mint 1 millió példány talált gazdára, a második, saját nevére keresztelt albuma a digitális eladási lista első helyén, a Billboard 200-as slágerlistáján pedig a 7. helyen nyitott. Harmadik anyagán, a 2011-es “Sweeter“-en található a legnagyobb sikere, a OneRepublic tag Ryan Tedderrel közösen írt “Not Over You“, amely platina lett az Egyesült Államokban és Ausztráliában. A 2013-as “Make a Move” kiadása óta gyakorlatilag folyamatosan turnézott, a legendás Billy Joellel közös koncertkörútja jó néhány állomására minden jegy elkelt.