A Dal – Petruska nyerte az utolsó elődöntőt
Budapest, 2016. 02. 06. – Petruska nyerte A Dal harmadik, utolsó elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Agárdi Szilvia, a Parno Graszt, a B the First és Nika, a tévénézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
Petruska András Trouble in My Mind című dala 42 pontot kapott a zsűritől és nézőktől. Két ponttal kevesebb jutott Agárdi Szilviának, aki az It Is Love című számot énekelte, 38 ponttal lett harmadik a Parno Graszt és a Már nem szédülök. A három 34 pontos produkció közül a zsűri döntésével jutott tovább Veres Mónika Nika és az Emlékkép.
A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített harmadik elődöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag – Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot – mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így alakult ki öt továbbjutó.
A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi előadásában a Seven Seas című dal lett, így ő is bejutott a középdöntőbe.
A Dal középdöntőit február 13-án és 20-án rendezik. A február 27-i döntőbe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 372 dalt neveztek, közülük az elő-zsűri 30-at juttatott az elődöntőkbe. A Dal 2016-ról a mediaklikk.hu/dal oldalon találhatók bővebb információk.