Jazzékiel elektronikusra hangolva – itt a Másokat szeretni remixalbuma
Alig másfél hete debütált a Jazzékiel iamyankkal közös dalának videoklipje, ami a zenekar harmadik – Másokat szeretni című – idei nagylemezének remixgyűjteményét vezette fel, máris megérkezett a teljes dalgyűjtemény. Az eredeti album dalsorrendjével megegyező, tükörlemezként készült kiadványon a hazai elektronikai élet jó nevű és naprakész alkotói vettek részt – ezen a héten pedig már elérhető és meg is hallgatható a banda Bandcamp oldalán a teljes Masokat_REMIXEK.
A Jazzékiel hosszú, három éves hallgatás követően, öt évvel a 2009-es Holy Shit után, idén februárban jelentette meg harmadik nagylemezét, Másokat szeretni címmel. A visszatérő album remixváltozatán olyan izgalmas előadók vettek részt, mint a két nagy múltú producer Titusz és Anorganik, a szcénában jó ideje megkerülhetetlen iamyank, vagy a Hollandiában élő és alkotó – a Kanagawából is ismert – Birtalan Áron. Az egykori kult banda, a Realistic Crew kreatív motorjai is tiszteletüket teszik egy-egy dallal: Krizso és a főként filmzenei munkáiról ismert Kalotás Csaba a Hegyi Dáviddal közös Freemennel váltják egymást a kiadványon. Az újabban feltűnt előadók közül a Normafa Records-os Belle Belle, a fiatal, de annál izgalmasabb Alley Catss, valamint az indie és a kísérleti elektronika határmezsgyéjén tevékenykedő Sinus Node készítettek átiratokat.
Masokat_REMIXEK: https://jazzekiel.bandcamp.com/album/masokat-remixek-2015
De hogyan lett a Jazzékiel lemezéből remix album? Erről Jakab Péter, a zenekar frontembere és a projekt megálmodója mesélt:
„Amikor a Másokat szeretni-t írtuk, volt egy pont, hogy a közös próbatermi munka megakadt. Úgyhogy a lemez nagy részét szerkezetileg egy pc-n raktuk össze, dobokat vágtunk innen-onnan, layeresen hangszereltük a dalokat is – legalábbis demo szinten. Sokkal közelebb állt ez egy elektronikus lemez munkálataihoz, mint egy klasszikus rocklemezéhez – még ha a végeredményen nem is hallatszik meg. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy szeretném egyszer meghallgatni a dalainkat egy ilyen környezetben. Nyilvánvalóan a gondolkodó, okos elektronika volt fő a csapásirány, úgyhogy ezen a vonalon indultunk el. Azokat az alkotókat kértük fel, akiknek a világa vagy nagyon közelálló hozzánk, vagy nagyon rá tudna érezni az adott dal hangulatára. Direkt nem osztottunk rá trackeket senkire – leszámítva egy-két esetet. Viszont a dalok többnyire mégis megtalálták azt az előadót, akinek szántuk őket. Ez például nagyon érdekes dolog volt. Ráadásul igazán megtisztelő, hogy ezek az arcok mindannyian komolyan vették a feladatot és rengeteg munkát fektettek bele. Mi nagyon szeretjük.”
A teljes album ingyenesen letölthető a Jazzékiel Bandcamp-oldaláról. A pakkban található digitális PDF booklet tartalmát Demeczky Nóra, Szabó Áron és Marinka Zsuzsanna Alexandrovna adta ajándékba a zenekarnak. A Masokat_REMIXEK limitált példányszámú kazettán fizikai formában is megjelenik július második hetétől és kapható lesz Budapest jobb lemezboltjaiban, valamint már elérhető a nagyobb zeneáruházakban is.
https://www.facebook.com/jazzekiel
https://jazzekiel.bandcamp.com/album/masokat-remixek-2015
Jazzékiel – Átkötő (iamyank rmx)