Szeretek olyan zenéket is játszani, amit a közönség még nem hallhatott a rádiókban – Valczer interjú
Dj Valczer polgári nevem Valczer Márk. Gyerekkorom óta érdekelt, de komolyabban kb 5 éve foglalkozom a DJ szakmával, House, Tech house, Electro House stílusban. Több DJ versenyen is elindultam, ahol dobogós helyezéseket értem el. Az országban és a környező országokban sok helyen megfordultam és szórakoztattam a közönséget, illetve rádiós bemutatkozásaim is voltak pl (Petőfi rádió).
2014-ben lehetőségem nyílt a DJ szakma nagyjaitól tanulni (Hamvai P.G., Revolution, Magonyi L) a Mixdown Dj School keretein belül, illetve több közismert haza és külföldi DJ tapasztalatait hallhattam első kézből.
- Április 19-én megjelent első saját dalom RUNNING AWAY címmel az Ultra Star Records kiadásában. A megjelenést követően hazai rádiók esti műsoraiban hallható többek között Music FM, Class FM, Helikon Rádió, ezen kívül megtalálható a Youtbe-on és a Facebook oldalamon. A nyár folyamán videoklip is készül.
Üdvözöllek Márk!
Mesélj nekünk a kezdetekről, mi voltál hamarább lemezlovas vagy Producer?
Sziasztok!
Annak idején, amikor elkezdtem bulizgatni nagyon tetszett, ahogy szórakoztatták a közönséget az adott DJ-k. Annyira megfogott ez a szakma, hogy egyre több akkori slágert gyűjtöttem össze és mixeket készítettem belőlük, akkor még a Virtual Dj nevezetű programmal. Mutattam ismerősöknek, barátoknak és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Ezen felbuzdulva vásároltam egy Dj pultot és elkezdtem otthon egyre többet gyakorolni. Pár hónap elteltével találtam az interneten egy hirdetést, hogy Kiskunfélegyházán országos Dj versenyt rendeznek a helyi rádióban. Elküldtem a jelentkezésem egy mixel mellékelve és szerencsére a nagy résztvevői létszám ellenére beválogattak az élő műsorba. Ezen a versenyen 3. helyezést értem el, illetve 7000 körüli szavazattal a közönségdíjat is megkaptam. Számomra ez nagyon nagy elismerést jelentett. Sokat kellett még tanulnom, ezért úgy gondoltam, hogy több Dj versenyen is részt veszek, mert véleményem szerint tudást, tapasztalatot, gyakorlatot lehet szerezni ez által. Talán szerencsének mondható, hogy minden versenyen dobogós helyezést értem el. Próbálkoztam zeneírással is, de akkor még nem nagy sikerrel.
Véleményed szerint mi szükséges ahhoz, hogy egy Producer, lemezlovas maradandót alkosson a szakmában?
Amennyire a lehetőségeink engedik, egyedinek kell lenni, emellett természetesen a szakma iránti alázat is nagyon fontos. A közönség igényeinek megfelelően a zenei trendet is követni kell, mivel csak így lehet nagy sikerrel megmozgatni a szórakozni vágyó embereket.
Mi az, amire a legbüszkébb vagy a karriered során? Mi volt az a siker élmény, amikor úgy gondoltad megéri csinálni azt, amit, csinálsz?
Amit már az előzőekben említettem a Dj versenyeken való megjelenésem, illetve dobogós helyezéseim büszkeséggel töltöttek el. Emellett a Mixdown Dj iskola elvégzése is nagy élményt jelentett számomra. Nagy örömömre szolgál, hogy Ausztriában, egy síparadicsomban már többször bemutatkozhattam és szórakoztathattam a közönséget. Nem utolsó sorban természetesen a megjelent saját dal egyre több rádióban való megjelenése is nagy mérföldkőnek mondható az életemben.
Ha jól tudom nemrégiben jelent meg első saját dalod az Ultra Star Records-nál, amely Running Away névre hallgat. Mi ihletett a zene megírásához? Mennyire fontos, hogy ez producer, lemezlovas, saját dallal rendelkezzen?
Igen, régóta próbálkoztam már zeneírással, de valahogy soha nem éreztem azt, amit ennél a dalnál. Nagy dolog volt számomra, hogy az iskola keretein belül megismerkedhettem Zsak-al, aki sokat segített a dal létrejöttében és kiadásában, így elkészült a Running Away névre keresztelt alkotás. Úgy gondolom, hogy egy saját dallal talán előbbre tudok jutni ezen a pályán.
Véleményed alapján merre tartunk? Mennyire nehéz követni a zenei trendet?
Jelenleg az EDM, ami nagy sikernek örvend, a mixeimben 1-2 ilyen stílusú alkotást bele is csempészek, de nagyrészt nem ezt játszom. Elég nehéz kiszámítani, hogy merre tartunk. Természetesen próbálom követni a trendet, mert nagyon fontos, szeretek olyan zenéket is játszani, amit a közönség még nem hallhatott a rádiókban.
Tervek, célok a közeljövőre nézve?
Természetesen az elsődleges cél az, hogy a Running Away című dal ismert legyen a közönség számára. Ennek érdekében a nyár folyamán egy videoklipet is szeretnék forgatni, ami a Youtube-on is elérhető lesz. A jövőben minden erőmmel azon leszek (remélem sikerrel), hogy újabb dalokat tudjak kiadni, illetve az ország lehető legtöbb klubjában megforduljak, így a nevemet és népszerűségemet növelhetném.