Jöjjön a dal, amiért az OliverFromEarth kiérdemelte a Tehetséges Fiatalok díját!

OliverFromEarth

Patocska Olivér és Barabás Dávid párosa, azaz az OliverFromEarth ezúttal egy üdítő popdallal jelentkezett.

„Ezt a dalt kifejezetten a Budapest Dal 2019-es felhívásra készítettük, ahova pörgős, mozgásra sarkalló, Budapesttel kapcsolatos műveket vártak. Úgy gondoltuk, most azokról a napokról írunk, amikor elhatározzuk, hogy ez a mi időnk és készen állunk arra, hogy élvezzük az életet!” – mondta Olivér, a formáció énekes-dalszerzője.

A dalban közreműködik a szupersztár BLR, aki ezúttal is óriásit alkotott.

A Thália Színházban tartott Budapest Dal gálán ápriliban ráadásul az a hatalmas megtiszteltetés érte a zenekart, hogy a zsűri Tehetséges Fiatalok díjjal jutalmazta őket, ami az OliverFromEarth első szakmai elismerése.

A trackhez készült videóklipet szintén Patocska Olivér rendezte. „Kitaláltam egy egyszerű ötletet, egy gondolatot, amiből aztán ez a könnyed, többféleképen értelmezhető videó született.”

A frontembert a 2013-as X-Faktor-ban ismerhették meg a nézők a ByTheWay együttes tagjaként. A műsor történetének legsikeresebb zenekara második helyezést ért el a tehetségkutatóban, és vált a közönség egyik abszolút favoritjává. A verseny után nem sokkal Olivér kilépett a bandából, majd 2015-ben visszatért a zenei szcénába, ezúttal már Barabás Dáviddal közös formációjával. Eddig olyan dalokat jelentettek meg a srácok, mint a Fura Csével közös „Idegenek”, vagy a BLR közreműködésével készült „Vártam” és „Ne félj” című felvételek.