Közönségdíjasa is lesz a BUDAPEST DAL 2019-es pályázatának!

Budapest Dal 2019

A Főváros vezetése és a szakmai zsűri úgy döntött, hogy miután annyira erős dalokat kaptak a versenyzőktől, hogy az eredetileg tervezett öt helyett már ők is nyolcat juttattak a döntőbe. A nagy népszerűség miatt tehát a végső győztes mellett lesz egy különdíjas, legtöbb szavazatot begyűjtő előadónak pedig a cím mellett egymillió forintot is felajánlanak. Április 26-án pedig minden kiderül.

Április 25-e éjfélig lehet szavazni a BUDAPEST DAL 2019 címre. Óriási volt az érdeklődés, közel 100 pályamű érkezett a Fővárosi Önkormányzat idén is meghirdetett pályázatára, amelyre ebben az évben a sport jegyében várták a szerzeményeket. Már a döntősök kiválasztásakor elmondta a szakmai zsűri, hogy nemcsak sokan, de nagyon-nagyon színvonalas dalokkal érkeztek, így nehéz helyzetben voltak az előválasztásnál. Akkor az eredetileg tervezett 5 helyett 8 szerzeményt juttattak a döntőbe a meghívott öt előadó zenéje mellé, hogy majd a közönséggel együtt válassza ki a legszerethetőbbet. A Főváros látva a pályaműveket úgy döntött, idén is hirdet közönségdíjat, vagyis a végső győztes mellett lesz egy olyan díjazott is, aki a legtöbb szavazatot kapta a nagyközönségtől.

A Fővárosi Önkormányzat második alkalommal hirdette meg a BUDAPEST DAL 2019 pályázatot. Idén viszont Budapest Európa Sport fővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a szervezők a versenybe. Az öt ismert előadó tehát, akiket a főváros külön felkért a részvételre, Janicsák Veca, Tóth Gabi – Majoros Péter (Majka), Vastag Csaba, Szikora Róbert – Tóth Andi és a New Level Empire, mellettük a nyolc önállóan pályázó döntős előadó Mága Jennifer, Berta Dani, OliverFromEarth, Johnny K. Palmer, Babám, Sári Évi, MattSet és a FMX X Marcee.

Az április 26-i gálán jelentik majd be, ki nyerte el idén a BUDAPEST DAL 2019 kitüntető címet, amit a szakmai zsűri titkos szavazása és a közönségvoksok alapján döntenek el, illetve kinek a szerzeménye tetszett a legjobban külön a nagyközönségnek, vagyis kire szavaztak a pályázat honlapján a legtöbben.