Megjelent Belocca első szerzői albuma!

Belocca

Megjelent Belocca első szerzői albuma

Magyarország egyik legnagyobb export cikke végre megjelentette az első szerzői albumát. Május 26-án jelent meg a 8 darabot számoló összeállítás, ami a Mainground Music – Belocca saját nemzetközi zenei kiadója – gondozásában került a digitális áruházakba (Beatport, Spotify, iTunes, stb.). Belocca elmondása szerint az album egy személyes spirituális és zenei utazásra hívja a hallgatót, amelyben minden dal egy egy apró történetet mesél el egy 10 éves párkapcsolat lezárásának rögös és hullámzó időszakából. Nem véletlen viseli a dal csokor az “After Ten Years” címet. Dalok hallgatásakor érezhetünk szabadságot, szomorúságot, lemondást és elengedést, mindent amin átmegy az ember egy ilyen időszakban.

Az albumon található felvételek már a megjelenés előtt órási sikert arattak világszerte. A világhírű house DJ, Roger Sanchez, egyik alteregó projektjével (S-Man) közösen készült “Perpetual Changes” c. zene már a megjelenés előtt a Spotify egyik leghallgatottabb elektronikus zenéi között volt ebben a stílusban. Rákerült a több száz ezer követő bázist számláló hivatalos Spotify játszási listákra, mint a “Friday Cratediggers”, “Housewerk”, “Fresh Electronic”.

Továbbá az “Ego Wars” track az egyik legnívósabb nemzetközi elektronikus slágerlistán, a DMC World Magazin listján a 30. helyen nyitott. Nem sokkal később a “Green Tea” c. zene is bekerült a legnagyobb hivatalos Spotify játszási listákba. Szintén Órási megtiszteltetés Belocca számára, hogy a “Postive +/- Negative” trackjével kezdte Erick Morrillo a szettjét a legendás ibizai Amnesia club nyitó buliját.

Nem csak a rajongók de a szakma is elismerősen nyilatkozott Belocca új szerzeményeiről, az albumon szereplő zenéket olyan elismert arcok játszák mint: Roger Sanchez, Joris Voorn, Mark Knight, Richie Hawtin, Paco Osuna, Oscar L, Marco Lys, Markus Shulz, Weiss, Samuel Dan és sokan mások.

Már csak hab a tortán, hogy az album a legjobb 30 tech house albuma között szerepel a Beatporton!

A rajongók számára szintén egy jó hír, hogy a “Till The Last Hearbeat” c. zene ingyenesen letölthető Belocca Soundcloud oldaláról.

Úgy gondoljuk ezek után nyugodtan állíthatjuk, hogy 2017 Belocca éve lesz. Az album megvásárolható és meghallgatható Beatporton vagy Spotifyon a következő linkeken.

Belocca – After Ten Years… Spotify: https://open.spotify.com/album/5TJZgxnl9VTl5be5Etra5h

Belocca – After Ten Years… Beatport : https://www.beatport.com/release/after-ten-years/2008224

https://soundcloud.com/belocca/belocca-till-the-last?in=belocca/sets/after-ten-years-debut-album