The Shins: Heartworms!

the shins

Március 10-én jelenteti meg új, szám szerint ötödik stúdióalbumát az indie rockban utazó The Shins. A lemez a 2012-es Port of Morrow anyagot követi a sorban, amely a Billboard 200-as listáján a 3. helyen nyitott, és amelyet jelöltek a legjobb alternatív albumnak járó Grammy-díjra. Az új, Heartworms névre hallgató korongot teljes egészében az amerikai csapat főnöke, az énekes/gitáros James Mercer írta, és a lemez produceri teendőit is ő látta el – erre utoljára 2001-ben, a zenekar bemutatkozó albumánál volt példa.

A közel 21 éves pályafutásra visszatekintő The Shins egy igazán változatos dalcsokorral lepi meg a rajongóit: a Heartworms szerzeményei egyszerre tisztelegnek az együttes múltja előtt – ami némi nosztalgikus ízt biztosít -, miközben érezni, hogy itt valami teljesen újról van szó. Ennek megfelelően a szövegvilág is kellően színes: elképzelt karakterek megfestése (Fantasy Island, Rubber Ballz), önéletrajzi ihletettségű történetek (Mildenhall), a Name For You-t pedig egyenesen Mercer három lánya inspirálta.

A lemez megjelenése után a The Shins azonnal turnéra is indul, és az észak-amerikai dátumok közé beiktattak egy három állomásos európai kiruccanást is: március 28-án Párizsban, március 29-én Londonban, március 30-án pedig Amszterdamban lehet meglesni a bandát.

A The Heartworms albumra a következő dalok kerültek fel:
1. Name For You
2. Painting a Hole
3. Cherry Hearts
4. Fantasy Island
5. Mildenhall
6. Rubber Ballz
7. Half a Million
8. Dead Alive
9. Heartworms
10. So Now What
11. The Fear