Mindent rólad: megjelent a MUNA debütáló lemeze!

MUNA

A Los Angeles-i MUNA soraiban három ifjú hölgyet találunk, akik érzelmes, a gitárok mellett elektronikus ütemekkel felruházott szerzeményeiket leginkább a dreampop/ambient kategóriába sorolják, amihez egy kevés melankólia is társul – nem véletlenül nevezik a saját műfajukat dark girl popnak. Az “About U” az első albumuk, amelyen 12 szerzemény található, és amely február 3-án jelenik meg.

Persze a lányok azért nem csak szomorkodnak, a szintén ma debütált friss klipjük, az “I KNOW A PLACE” például egy kimondottan tempós, táncolható szerzemény. A lemezen helyt kaptak a korábban már kihozott dalaik, így például a legnépszerűbb szerzeményük, a “Winterbreak“, amelyhez Tiesto is készített egy remixet, vagy az a “Loudspeaker” nóta, amely már 10 millió közeli streamnél jár a Spotify oldalán.

A MUNA, vagyis Katie Gavin énekes/producer, Naomi McPherson gitáros/billentyűs/vokálos és Josette Maskin gitáros/vokálos, fellépett már Jimmy Fallon televíziós showműsorában is, ahol a “Loudspeaker” című dalukat adták elő, február 1-től pedig észak-amerikai turnéval népszerűsítik az “About U” korongot.