Játszd le a lemezt és a dalt! – megjelent a Train új albuma.

Train

Train – a girl a bottle a boat

A háromszoros Grammy-díj győztes, San Franciscó-i Train zenekar január 27-én jelentkezik új, 10. albumával!

A tizenegy dalt tartalmazó lemezen (a girl a bottle a boat) természetesen ott van a csapat legfrisebb slágere, a Play That Song is, amely itthon is sokakat meghódított: hogy mást ne mondjunk, a MAHASZ Rádiós Top 40 játszási listáján a 6. helyig tört előre. A Train eddigi pályafutása során 7 stúdióalbumot adott ki, több mint 10 millió lemezük és 30 millió daluk kelt el világszerte, és számos platina- és aranylemezzel büszkélkedhetnek. A szenvedélyes Pat Monahan által vezetett banda jó két évtizede szállít a közönségnek olyan pop/ rock csemegéket, mint az Angel In Blue Jeans, a Drive By, a Drops of Jupiter vagy a Meet VirginiaA girl a bottle a boat mindenképpen új fejezetet nyit a Train életében, hiszen ez az első album, amelyet az alapító gitáros, Jimmy Stafford nélkül készítettek el.