Így szerettek ők – Szekeres Adrien hét év után új dallal és lemezzel jelentkezik

Szekeres Adrien

Különleges meglepetéssel készül az őszre Szekeres Adrien. November 23-án hét év után egy új CD-t tarthatnak majd a kezükben az énekesnő rajongói. Az új, „Megállók” című albummal egy rendhagyó zenei kalandra indulhatunk, amelynek első állomása, az „Így szerettek ők” már most elérhető.

 

Olyan, mint Te”, „Kikötők”, „Engedd hát”, „Híd a folyót” – csupán néhány azok közül a slágerek közül, melyek Szekeres Adrien nevéhez fűződnek. Az énekesnő az évek során minden korosztály kedvencévé vált lebilincselő hangjának és előadásmódjának köszönhetően.

A rajongók novemberben sok év várakozás után a csodás hangú énekesnő legújabb lemezét tarthatják már kezükben! A „Megállók” névre hallgató lemezen számos műfaj képviseli magát: pop, jazz és operaénekek is helyet kaptak a korongon.

Az első kislemez az „Így szerettek ők” című dal lett, amelynek hangzása, mondanivalója és a lüktetése egyszerre izgalmas és újszerű. A szám szövegét a romantikus filmekből és könyvekből ismert nagy szerelmi történetek ihlették, és az alkotók remélik, hogy a segítségével számos románc lát majd világot.

A „Megállók” november 23-án kerül a polcokra, az album további öt vadonatúj dallal és csodás operaáriákkal várja a rajongókat. A korongon a Győri Filharmonikus Zenekar kíséri az énekesnőt Rácz Márton vezetésével, és egy vendégművész, Balczó Péter, az Operaház fiatal tenorja is gazdagítja a lemez zenei anyagát.

Szerintünk megérte 7 évet várni az újdonságra, reméljük, Ti is így gondoljátok majd!

Hazai forgalmazó: Magneoton