Nyílt vizekre evezett friss dalával a Belau

Novemberben jelenik meg a feltörekvő formáció első albuma

 

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a hazai zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar a nyár folyamán közel 40 koncertet adott, köztük a legnagyobb hazai fesztiválokon. Az első lemezük novemberben jelenik meg „The Odyssey” címmel, amelynek exkluzív bemutatóját az A38 Hajó fedélzetén tartják.

 

A Belau körülbelül egy éve tűnt fel a hazai zenei palettán. A friss zenei projekt világában az elvágyódás és az örökké reményteli hangulat találkozik az aktuális elektronikus zenei alapokkal. A formáció célja, hogy gondolatban napsütötte helyekre kalauzolja a hallgatót.

 

A Belau egy év alatt számos sikernek örülhetett, hiszen „Island of Promise” című daluk bekerült az Aranyélet című HBO sorozatba, a Deezer Magyarország szerkesztőinek éves kedvencei közé, az Index legjobb 2015-ös dalai közé, előszeretettel játszotta több rádió is, és már közel 300 ezren hallgatták meg különböző videó megosztókon. A hozzátartozó kisfilm megnyerte az első magyar Klipszemlét és számos magazinnál bekerült az év legjobb klipjei válogatásba.

 

Kedves Péter kezdetben egyszemélyes projektje – Buzás Krisztiánnal és session zenészekkel kiegészülve – időközben négyfős zenekarrá nőtte ki magát, ahol a fellépések alkalmával az énekdallamokat Szécsi Böbe kelti életre. A fiatal formáció nyáron közel 40 állomásos turnén vett részt, ahol többek között olyan eseményeken is fellépett, mint a Sziget, a Balaton Sound, a Paloznaki Jazz Piknik, vagy a tavaly Európa legjobb fesztiváljának választott kolozsvári Untold.

 

Kedves Péter kezdetben egyszemélyes projektje – Buzás Krisztiánnal és session zenészekkel kiegészülve – időközben négyfős zenekarrá nőtte ki magát. A Belau új, Open Water című dalában ezúttal a tehetséges fiatal énekesnő, Myra Monoka működik közre, aki szóló projektjén kívül leginkább a Random Trip és Chris.SU nevű formációk kapcsán lehet ismert. Myra a tengerentúlon (SAE Institute) szerzett hangmérnöki diplomát, míg művészeti vízumát egy elismert külföldi producernek köszönheti, aki korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Nelly Furtado vagy Elton John. A friss dalt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó borítót, ezúttal is a zenekar basszusgitárosa, Buzás Krisztián alkotta meg.

 

„Körülbelül egy éve indult útnak a Belau és annyi pozitív dolog történt a zenekarral, amire egyáltalán nem számítottunk. Hatalmas élmény volt a nyári turnénk, ahol bejártuk az országot, sőt két ízben is eljutottunk külföldre is zenélni. A következő időszak, viszont egyértelműen az albummal kapcsolatos teendőkről szól majd, illetve, hogy a lemezbemutatónkon egy egyedi, megismételhetetlen estével kedveskedjünk, azoknak, akik ellátogatnak.” – mondta Kedves Péter, a Belau megálmodója.

 

A külföldön is pozitív kritikával illetett zenekar a nyári koncertdömping után november 26-án, 21:00-kor adja lemezbemutató koncertjét az A38 Hajón. A Belau első, 12 számot tartalmazó, tematikus albuma, amely a mediterrán életérzést idézi, novemberben jelenik meg „The Odyssey” fedőnév alatt.