A Sláger TV kideríti, milyen zenék pörgetik a sportolókat

Szeptembertől indul a Bajnokok Listája a zenecsatornán

 

A sportolókat gyakran faggatják a teljesítményükről vagy az eredményeikről, de arról ritkán esik szó, hogy milyen zenéket hallgatnak. Egy-egy dal pedig sokat segíthet, hogy kihozzák magukból a maximumot, vagy lazítani tudjanak egy megmérettetés után. A Sláger TV új műsora, a Bajnokok Listája sportolókat lát vendégül, akik slágereket kérhetnek, miközben zenei ízlésükről mesélnek, így teljesen új oldalukról ismerhetik meg őket a nézők.

 

A Bajnokok Listája a zene és a sport kapcsolatáról szól, így egy olyan témát jár körül, amit eddig még kevesen tettek: híres magyar sportolók vallanak majd legnagyobb zeneélményeikről, amik sokszor fontosabbak számukra, mint azt bárki hinné. „Örülök, hogy én vezethetem a műsort, mert nagyra tartom a sportembereket, de legfőképpen azért, mert bámulatos látni, hogy mennyire fontos szerepet tölt be az életükben a zene!” – mesélte a Bajnokok Listája műsorvezetője, Pónácz András.

 

A Sláger TV műsorvezetője azt is elárulta, hogy sportriporterként már régebben is megfigyelte, hogy a csapatokat szállító buszokban mindig szól a zene, illetve, hogy a sportolókat ritkán látni úgy, hogy nincs a fülükön fülhallgató. „A Bajnokok Listája célja, hogy kiderítse azokat a titkokat, amik sokszor igazán meglepőek: ki gondolná, hogy Erdei Zsolt a 80-as évek slágereiért, köztük a The Never Ending Story-ért rajong, de nagy kedvence az Apostol zenekar is?” – tette hozzá András, aki azt is elmondta, hogy a szeptember 6-i első adás vendége a világbajnok ökölvívó lesz. Erdei Zsolt a műsorban azt is elárulja majd, hogy miért pont ennek az évtizednek a slágereit szereti a legjobban.

 

A Bajnokok Listájában a továbbiakban kéthetente, kedd esténként egy-egy újabb sportoló zenei ízlését ismerhetik meg a nézők. Olyan legendák fedik fel titkaikat a Sláger TV-nek, mint például Bárdosi Sándor, aki bevallja, hogy ki nem állhatja a mulatós zenét, de Kabát Péter vallomása is meglepő lehet, hiszen neki Justin Bieber az egyik legnagyobb kedvence. Megtudhatják a nézők azt is, milyen számokra lassúzott annak idején Növényi Norbert, miért pont világzenére szeret repülni Besenyei Péter, Dávid Kornél pedig elmeséli, hogyan lett kőkemény rap-rajongó, amíg az NBA-ben játszott.

 

Bajnokok Listája szeptember 6-tól kéthetente, 18.00 órától a Sláger TV műsorán!