Jess Glynne-nel turbózza fel a nyarat a Class FM

A Class FM hétről hétre a legnépszerűbb világsztárokat hozza közelebb a hallgatókhoz, akik olyan előadók koncertjeire nyerhetnek jegyeket, mint a Szigeten fellépő Jess Glynn. A Grammy-, Brit és MOBO-díjas énekesnő a Clean Bandit és a Route 94 közreműködőjeként lett nemzetközi szinten is ismert, sőt a Rather Be és a My Love is első lett az Egyesült Királyság listáján. A sztár azóta szólóban is sikert sikerre halmoz, és most a legszerencsésebbek élőben bizonyosodhatnak meg a tehetségéről, ha részt vesznek a Class Nyár 2016 játéksorozatában.

 

A 26 éves Jess Glynn pillanatok alatt vált a világ egyik legkeresettebb énekesnőjévé. A nevét először a Clean Bandit kapcsán lehetett hallani két évvel ezelőtt, amikor a Rather Be-vel berobbantak a köztudatba. Teljesítményüket Grammy-díjjal is jutalmazták, így szinte csak idő kérdése volt, hogy a fiatal tehetség mikor lép önálló útra. Erre nem is kellett sokáig várni: hamarosan elkészítette a My Love című dalt a Route 94-ral – ami a Rather Be-hez hasonlóan listavezető lett az Egyesült Királyságban -, majd még ugyanebben az évben kijött első szóló felvétele, a Right Here. Jess Glynn első albuma I Cry When I Laugh címmel tavaly augusztusban jelent meg.

 

Az összetéveszthetetlen hangú énekesnő megjárta a legismertebb brit fesztiválokat, így többek között a Glastonbury-t és a Wireless-t is, idén pedig bekarcolta a naptárjába a Szigetet is, ahol augusztus 16-án lép majd színpadra. A Class FM legszerencsésebb hallgatói már egy hónappal korábban megnyerhetik belépőjüket a bulira, ehhez pedig nem kell mást tenni, mint naponta 10 és 18 óra között óránként játékra jelentkezni Abaházi Csabinál.

 

„Javában zajlik a Class Nyár, és teljes az őrület! A hallgatók Alle Farbenért vagy a Madconért is legalább annyira lelkesedtek, mint ahogy egy Red Hot Chili Peppers-nél várnánk, a Forma-1 játék népszerűsége pedig bebizonyította, hogy nem hiába ez a legkedveltebb sportesemény Magyarországon” – kezdte a népszerű rádiós, aki a Rather Be óta rajong Jess Glynn-ért. „Nem tudom, hol találta meg őt a Clean Bandit, de nagyon jól tették, mert óriási hangja van. Nagyon értékelem azt is, hogy részben vagy egészben saját maga írja a dalait, mert szerintem ez mindig hallatszik egy előadónál. Arról pedig már nem is szólva, hogy ritka manapság, ha valakinek ennyi slágere jön ki egyetlen lemezről” – tette hozzá Abaházi Csaba.

 

A Class Nyár 2016 programsorozata Jess Glynn mellett olyan világsztárokat visz közelebb a hallgatókhoz, mint Rihanna, John Newman, Bryan Adams és a Red Hot Chili Peppers.

Class Nyár 2016 – Világsztárok nyara a Class FM-en!