Lukas Graham – az év felfedezettje első világkörüli turnéján Budapesten is fellép!

A LUKAS GRAHAM BEJELENTETTE 2017 FEBRUÁRJÁBAN KEZDŐDŐ VILÁGKÖRÜLI TURNÉJÁT

 

JEGYEK JÚNIUS 17-TŐL MÁR KAPHATÓK

 

MAMA SAID CÍMŰ ÚJ DALUK JÚNIUSBAN DEBÜTÁL A RÁDIÓKNÁL

 

 

 

Lukas Graham, az énekesükről elnevezett dán zenekar néhány hónapja a 7 Years című dalukkal robbant be az egész világon, s jövőre első világkörüli turnéjára indul. Az európai körút 2017 februárjában veszi kezdetét az Egyesült Királyságban – ahol a csapat már adott néhány teltházas koncertet -, majd április közepén ér véget, miközben átszeli a kontinenst. Az együttes fellép Írországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, Svájcban, Portugáliában, továbbá Német-, Lengyel-, Francia-, Olasz-, és Spanyolországban, valamint Magyarországon is. Ezen a turnén a dán négyes már ötször-hatszor nagyobb helyeken lép majd fel, mint a most befejeződött, teltházas amerikai klubkörútjukon. A magyar rajongók március 19-én láthatják a bandát a BudapestArénában!

 

Az énekes-dalszerző, Lukas Graham Forchhammer által vezetett Lukas Graham az elmúlt hetekben megszilárdította “2016 felfedezettje” pozicíóját a zeneiparban. 7 Years című slágerük, amelyet nemrégiben a Billboard Music Awards gálán is előadtak, 33 országban vezette a slágerlistákat, 2. helyezést ért el az amerikai listán, és már több mint 425 millió Spotify letöltésnél jár. A csapat most indítja útjára Mama Said című második  kislemezét, amelynek rádiós premierjére ebben a hónapban kerül sor.

 

A Lukas Graham debütáló albuma lehengerlő kritikákat kapott április 1-i megjelenése óta, valamint a slágerlista élén kezdett Kanadában és Ausztráliában, 2. helyen indított az Egyesült Királyságban és Új-Zélandon, és 3. helyen nyitott az amerikai slágerlistán, továbbra is reflektorfényben tartva a bandát és zenéjüket, amit a New York Times egyszerűen csak úgy jellemzett, hogy “nagyon jól összerakott dalok, a pop-soul ütemét ügyesen egybeolvasztva a hip-hop gyors ritmusával.”

 

Az énekes Christianiaból, egy Koppenhága közepén található autonóm, művészeti közösségből származik, ott fejlesztette ki sajátos, nagyon őszinte és kemény hangvételű dalszerzői tehetségét. Klasszikus zenei képzettséget a Copenhagen Boys’ Choir tagjaként szerzett, zenei világát az ír folk gyökerekkel és a hip-hop iránti szenvedélyével szélesítette. Lukas egy jól megkülönböztethető költői képességgel bír, amellyel rabul ejti hallgatóit és az érzelmek teljes skáláját felvonultatja zenéjében.

 

A budapesti koncertre jegyek június 17-én 10 órától már kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül. Mind az ülő-, mind az állójegyek egységesen 12.500,- forintba kerülnek, és érkezési sorrendben lehet majd elfoglalni a helyeket március 19-én az Arénában.

 

 

További info a budapesti koncert kapcsán:

www.livenation.hu

www.ticketpro.hu