Szomszéd kisfiú – új klippel jelentkezik a Kiscsillag

Szomszéd kisfiú - Kiscsillag

Április 26-án az Erkel Színházban teltház előtt debütált a Kiscsillag zenekar koncertszínházi előadása, a Semmi Konferencia. Az “Idáig tudom a történetet” című estek folytatásaként bemutatott darab zenei alapja részben korábbi Kiscsillag dalokra épül – például a 2006-os Menetszélre, amelyben először tűnt fel a semmiről tartott konferencia gondolata – de számos új, az előadáshoz írt friss szerzemény is elhangzik, amelyek az ősszel megjelenő Kiscsillag kiadványra fognak felkerülni.
Ezek közül az egyik dal, a Szomszéd kisfiú került ki most a csapat hivatalos videó-csatornájára. Ez a szám a darab alaphelyzetét mutatja be: a főszereplő/narrátor Peti (Lovasi András) monológja, amelyben saját és édesanyja (Zsuzsa szerepében Péterfy Bori látható az előadáson) életét mutatja be.
A klip egyben az előadás werkfilmje is: bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé az olvasópróbától az előadásig, különböző helyzetekben látva az alkotókat, a zenekart, valamit a darabban szereplő vendégművészeket – Falusi Mariannt, Likó Marcellt (Vad Fruttik), Varga Liviust (Quimby), Pásztor Annát (Anna & the Barbies) és Busa Pistát (Irie Maffia).

Aki lemaradt a premierről vagy újranézné a Semmi Konferenciát, legközelebb június 14-én Pécsett, a POSZT programjának keretében teheti meg: