Vadonatúj Škoda Fabiákat dekorálhattak ki a gyerekek

Budapest, 2016. március 21., hétfő – Lezárult a „Rajzolj magadnak versenyautót!” pályázat, melyet a Duna Autó Zrt. Škoda márkakereskedése hirdetett meg általános iskolások részére. A győztes csapatok három, vadonatúj Škoda Fabiát festhettek ki saját elképzeléseiknek megfelelően, a március 16-20. között rendezett nyílt napok keretében. A győztes iskolák emellett jelentős értékű nyereményekben részesültek.

 

A Duna Autó Zrt. „Rajzolj magadnak versenyautót” pályázatán meghívásos alapon vehettek részt a III. kerületi, illetve a Budapest környéki települések iskolái. A felhívásra közel 80 pályamunka érkezett, összesen legalább 15 különböző oktatási intézményből. A győzteseket Facebook-szavazás alapján választották ki, ennek megfelelően korcsoportonként (1-3. osztály, 4-6. osztály, 7-8. osztály) egy-egy nyertes csapat kerülhetett ki. A beküldött pályamunkákra 2016. március 7 -13. között lehetett szavazni.

 

Jelentős támogatás

A pályázat fődíja nyertes csapatonként egy vadonatúj, harmadik generációs Fabia kidekorálása volt, a korábban feltöltött pályamunkák alapján. A győztes csapatok tagjai emellett Herczig Norbert magyar rally bajnok aláírásával ellátott bögrét, valamint emléklapot, ajándékcsomagot kaptak emlékbe. A három legtöbb szavazatot összegyűjtő iskola egyenként bruttó 250 000 forint értékű nyereményben részesült. A megvalósult rajzpályázat első eseménye volt a Duna Autó Zrt., helyi közösségeket érintő, átfogó társadalmi felelősségvállalási programjának az „Óbuda szíve” kezdeményezésnek.

 

Minden korosztályból részt vettek

A 1-3. osztályosok között a Bárczi Géza Általános Iskola, míg a 4-6. osztályosok között az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Óvoda és Általános Iskola, a 7-8. osztályosok között pedig a Zipernowsky Károly Általános Iskola tanulói bizonyultak a legjobbaknak. A gyerekek egy ötmillió Forint értékű Monte Carlo 1.2 TSI, egy 4,2 millió Forintot érő Clever 1.2 TSI, valamint egy négymillió Forintos Style 1.2 TSI felszereltségű Škoda Fabiát dekorálhattak ki saját elképzeléseik szerint március 19-én, szombaton.

 

Fejlesztésekre költik a megnyert összegeket

Az iskolák elsősorban fejlesztésekre fogják költeni az elnyert összegeket. „Nagyon örülök annak, hogy a győztes iskolák között lehettünk. Ez egy nagyon jó élmény volt a gyerekek számára, másfelől pedig kifejezetten jól jött intézményünk számára ez a nagy összegű nyeremény. Az elnyert pénzből az iskolaudvar játékait szeretnénk fejleszteni annak érdekében, hogy a szabadidős tevékenységek megfelelő színvonalon biztosítottak legyenek” – jegyezte meg Sisa Péterné, a III. kerületi Bárczi  Géza Általános Iskola igazgatónője. „Nagyon szeretnénk egy projektort, így várhatóan erre használjuk fel az elnyert összeget, emellett bízunk benne, hogy ebből a forrásból még rajzeszközöket is tudunk vásárolni” – tette hozzá Horváth Bors Rudolfné, a Zipernowsky Károly Általános Iskola igazgatója.

 

A Duna Autó Zrt. négy napos, nyílt hétvégéjén egyedi kedvezményekkel, akciós THM-mel rendelkező hitelkonstrukciókkal, valamint kedvezményes szervizutalványokkal várta a látogatókat. A márkakereskedés a március 19-i nyílt napon kreatív sarokkal, autó szimulátorral, arcfestéssel és ügyességi versenyekkel gondoskodott a gyerekek és a felnőttek szórakoztatásáról. „Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az iskolák részéről, hiszen az elnyert összegeket mindenhol fontos fejlesztésekre tudják fordítani, a gyerekek pedig nagyon élvezték az autók kifestését, illetve a rajzok elkészítését. A helyi szintű társadalmi felelősségvállalás fontos célkitűzés cégünk számára, így a jövőben újabb, a helyi közösségeket támogató programokat valósítunk meg” – mondta el Szabó Emese, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója.

DunaAutó Zrt.

A Duna Autó Zrt. már 1989 óta áll ügyfelei rendelkezésére, egyedülálló márkaválasztékkal és számos kiegészítő szolgáltatással várják  ügyfeleiket telephelyükön, Óbuda szívében. A cég kínálatában jelenleg 15 autómárka szerepel, emellett 19 márkaszerviz áll rendelkezésre.  A Duna Autó Zrt. privát ügyfelei mellett vállalati ügyfelek részére is költséghatékony flottamegoldásokat biztosít, a lehető legmagasabb kedvezményekkel és egyedi ajánlatokkal. A márkakereskedés partnere a Das Weltauto, mely a saját márkakereskedésekben beszámított autók értékesítésével foglalkozik.